Nem fogyatkozik a Fool Moon, sőt: csatlakozott Zentai Márk

2015/11/02  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Egyelőre egy évre kötelezte el magát a Fool Moon együttesnek Zentai Márk, aki évek óta tudatosan építi zenei karrierjét. Az acappella együttes már vele forgatta legújabb klipjét az Uptown Funk című dalból és vele együtt lép fel Laár András hétvégi életmű show-ján is az Arénában.

Nem fogyatkozik a Fool Moon, sőt: csatlakozott Zentai Márk

Jól illeszkedik a csapatba, remek a hangja, a humora, fontosnak tartja a minőségi szórakoztatást és otthonosan mozog a vokális éneklésben Zentai Márk, többek között ezért is esett rá a választás a Fool Moon együttes ötödik tagjaként. Nevét 2007-ben ismerte meg az ország az S.O.S. Szerelem! című film főcímdalának, a Ments meg szerelem!-nek az előadójaként. A Fool Moonnal 2008-ban került kapcsolatba, amikor közösen adták elő a Szeret-e más című dalt – nagy sikerrel. A felvétel Márk következő zenei albumára is felkerült és videoklip is készült hozzá. Az elmúlt években kipróbálta magát több zenei irányzatban, jazzt tanult, musicalben szerepelt és megalakította saját zenekarát, a Mörköt. A Fool Moon tavasz óta kereste azt az ötödik tagot, akivel tökéletes hangzást tud adni a közönségnek. Végül Zentai Márkra esett a választás, a megállapodásuk egyelőre egy évre szól. Első közös alkotásuk a Bruno Mars által sikerre vitt Uptown Funk Fool Moon-os feldolgozása volt, amelyből már elkészült a videoklip is.

"A nyáron több közös fellépésünk volt a Fool Moonnal; szeretek velük dolgozni, hamar összebarátkoztunk, könnyen egy hullámhosszra kerültünk. Éppen azokban a napokban hívott fel az együttes vezetője, Németh Miklós a felkéréssel, amikor megérett bennem a gondolat, hogy belépek egy kórusba. Nem is volt kérdés, hogy igent mondok, hiszen nagyon közel áll hozzám a vokális éneklés. Fantasztikusnak tartom, ahogy hangszerek nélkül, öt különböző hang által hangzik el egy dal. Igyekszem a megérzéseimre hagyatkozni, és ma már csak olyan feladatokat vállalok el, amelyekkel azonosulni tudok, illetve jól érzem magam" – árulta el Zentai Márk az újabb kihívásról.

A fiatal énekesre és a Fool Moon többi tagjára a hétvégén különleges feladat vár: Laár András életmű show-ján az ünnepelttel lépnek fel az Arénában.  Az acappella együttes nem először szerepel a 60 éves zenésszel, humoristával. A Fool Moon a Kettesben című lemezére rögzítette Laár András Elizabet című számát, amely szólójának eléneklésére magát a szerzőt kérte fel.

"Laár Andrással fellépni óriási megtiszteltetés. Nagyon szeretem és tisztelem a munkásságát, hálás vagyok, hogy a Fool Moonnak köszönhetően vele is egy színpadon állhatok. Nagyon élveztük már a próbákat is, a koncert pedig mindannyiunknak hatalmas élmény lesz."

 


A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta a pop-acappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés könnyűzenei műfaját népszerűsíti Magyarországon. 15 éves pályafutásuk alatt felléptek Magyarország legelismertebb előadóival, 2008-ban képviselték Magyarországot Csézyvel a belgrádi Eurovíziós Dalversenyen. Nemzetközi fesztiválok állandó résztvevői. 2005-ben első helyezést értek el pop kategóriában a grazi Ward Swingle Nemzetközi A Cappella Versenyen, Európa legrangosabb ilyen jellegű megmérettetésén.

2006-ban a VI. Tajvani Nemzetközi Acappella versenyről egy első helyezéssel és két különdíjjal távoztak.

2008-ban a Nemzetközi CARA díjra jelölték a csapatot a legjobb folk/népdal kategóriában.

2010-ben az olaszországi Varese-ben, a rangos szakmai zsűri döntése alapján kaptak különdíjat.

2013-ban Takács Nikolasszal közös lemezüket, a Music&Soul-t Fonogram díjra jelölték.
2014-ben a Fool Moon A Dal döntőjében a legjobb négy közé került It Can’t Be Over című dalával.
2015-ben Best of Budapest díjban részesültek, és ugyanebben az évben Szeged Város Kölcsey-éremmel jutalmazta az együttest a város kulturális életéért végzett tevékenységéért.
Legújabb, “Kettesben jó” című lemezükön az elmúlt 15 év legemlékezetesebb közreműködéseit gyűjtötték csokorba, és ismét CARA-jelölést kaptak, ezúttal a “Hello.tourist!” című feldolgozásukért, a legjobb humoros dal kategóriában.

Az együttes tagjai: Mészáros TamásMolnár GáborNémeth Miklós, Zentai Márk, Wodala Barnabás


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek