Robbie Williams vezeti a brit listát

2013/11/26  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

Most, hogy híre ment a budapesti koncertnek, jobban figyelünk rá, és sikereit az itteni koncert sikerének zálogaként tartjuk számon. Az eredmények pedig egyértelműek: a brit popénekes Swings Both Ways című új nagylemeze lett az ezredik listavezető album Nagy-Britanniában 57 évvel azután, hogy Frank Sinatra az akkor először megjelent heti lemezeladási rangsor élére tört Songs For Swingin' Lovers című korongjával.

Robbie Williams vezeti a brit listát

1956 óta több mint háromezer albumeladási lista látott napvilágot a szigetországban. Szólóelőadóként Robbie Williams összesen 11 listavezető albummal büszkélkedhet, annyival, mint Elvis Presley, de ha figyelembe vesszük a Take That együttes tagjaként elkönyvelt sikereit is, akkor ugyanúgy 15 listavezető korongot tudhat magáénak, mint a Beatles. A dobogó legfelső fokán töltött idő hosszának tekintetében azonban jócskán elmarad a gombafejűektől: ugyanis míg McCartney-ék 174 hetet - összesítve több mint három évet -, addig Williams eddig mindössze 31 hetet töltött az élen - írta a BBC hírportálja.

A 39 esztendős előadó szerint az, hogy az első és az 1000. listavezető album is szvinglemez, jól mutatja a műfaj "szűnni nem akaró vonzerejét".

A Swings Both Ways című korongból 67 ezer példánnyal többet kapkodtak szét a rajongók a múlt héten, mint a lista második helyén álló Marshall Mathers LP 2 című Eminem-albumból. A dobogó harmadik fokát a brit Jake Bugg szerezte meg Shangri La című lemezével. A kislemezek mezőnyében Lily Allen diadalmaskodott a John Lewis áruházlánc karácsonyi reklámját aláfestő Somewhere Only We Know című számmal.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek