Menopauza

Rövidesen eldózerolják a PeCSát

2016/11/09  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Sikerült megegyezni a Petőfi Csarnok bérlőivel, így rövidesen megkezdődik a kultikus épület bontása, hogy a helyére felépítsék az Új Nemzeti Galériát.

Rövidesen eldózerolják a PeCSát

Hosszú per után született a megegyezés: szakértők bevonásával sikerült megállapodni egy olyan összegben, amelyet mindkét fél elfogadott. Az építkezés megkezdése 2017 második felére várható. Az Új Nemzeti Galéria egy japán építésziroda tervei alapján épül meg a Petőfi Csarnok helyén.

A Petőfi Csarnok Budapest egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja volt, mely 1985 és 2015 között működött a Városligetben (az intézmény 1985. április 27-én nyílt meg, a Karthago együttes koncertjével.) A köznyelvben csak PeCsa néven emlegetett, népszerű könnyűzenei koncerthelyszín évente több száz kulturális rendezvénynek és kiállításnak adott helyet, valamint számos közösségi klubot is működtetett. A 930 m²-es belső nagytermen kívül egy 6000 fő befogadására alkalmas, nagyvonalú szabadtéri rész is tartozott hozzá.


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek