Szűk családi körben búcsúztatják David Bowie-t

2016/01/15  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

A hozzátartozók Bowie hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a zárt körű búcsúszertartást és üdvözölték a zenész tiszteletére meghirdetett koncerteket és rendezvényeket, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy azokat tőlük függetlenül szervezik.

Szűk családi körben búcsúztatják David Bowie-t

A BBC News a Daily Mirror című lapra hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy a világhírű rockzenészt elhamvasztották New Yorkban és kívánsága szerint sem a család, sem a barátok nem vettek részt a hamvasztáson. A zenész egyik szóvivője a BBC kérdésére ugyanakkor nem erősítette meg és nem is cáfolta a hírt.

A család Thank you (Köszönjük) című csütörtöki közleménye szerint magánszertartás keretében búcsúznak el a sztártól és továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család magánéletét a gyász idején. Elmondták továbbá, hogy rendkívül hálásak a világ minden tájáról érkező szeretetért és támogatásért.

Bowie vasárnap hunyt el rákbetegségben, 69 éves volt. Két nappal korábban, a születésnapján jelent meg Blackstar című új albuma, amelyet sokan utólag búcsúként értelmeznek. A lemez valóban tartalmaz olyan sorokat, mint a "Look up here, I'm in heaven" (Nézz ide fel, a mennyben vagyok), ám Tony Visconti producer a Rolling Stone magazinnak azt mondta, az elmúlt hetekben Bowie öt új dalt írt és rögzített. Arról is beszámolt, hogy körülbelül egy héttel a halála előtt az énekes felhívta őt és "a Blackstar folytatását tervezte". "Azt gondoltam és ő is azt gondolta, hogy legalább néhány hónapja van még. Nem tudom, de azt hiszem, ezután a hívás után nagyon gyorsan rosszabbodhatott az állapota" - nyilatkozott Visconti, aki egyike lesz a New York-i Carnegie Hallba tervezett márciusi Bowie-emlékkoncert fellépőinek. A zenész "rendkívüli élete és munkássága" előtt fognak tisztelegni a februári Brit Awards gáláján is.

Mindeközben a Blackstar jó úton halad afelé, hogy Bowie első listavezető albuma legyen az Egyesült Államokban, a korong eladásai ugyanis a magasba szöktek a zenész halálhírét követően. A lemez Nagy-Britanniában is a csúcshoz közelít, és a zenész 13 korábbi albuma várhatóan bekerül a top100-as korongok közé.
   

Fotó innen

 

 


Képtár

  • Szűk családi körben búcsúztatják David Bowie-t kép 48335
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek