Menopauza

Újjászületett Yoko Ono híres slágere

2014/02/24  ·   Általános   ·  MTI, koncert.hu

A napokban emlékeztünk meg 81. születésnapjáról, és most megint róla szól a hír: új, angol nyelvű változatban jelent meg Yoko Ono Szukijaki című világslágere a dal amerikai sikerének 50. évfordulója alkalmából. Ez az egyetlen japán popdal, amelynek sikerült az amerikai Billboard slágerlista élére kerülnie.

Újjászületett Yoko Ono híres slágere

A szám szövegét 1961-ben Ei Rokoszuke írta, zenéjét Nakamura Hacsidai szerezte, és 1963-ban Amerikában és Nagy-Britanniában is óriási sikerrel mutatták be. Azóta is minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott slágere: mintegy 13 milliót fogyott belőle az egész világon - írta az Aszahi Simbun című japán napilap.

A dalt az angolon kívül számos más nyelvre lefordították, a sláger néhai szerzőjének fia most mégis új verzió elkészítésére kérte fel John Lennon özvegyét. Ono azért vállalta el a feladatot, mert szerette volna a szám eredeti mondanivalóját jobban visszaadni, hogy "a dal szelleme erőt adjon az embereknek az egész világon" - idézte az Aszahi Simbun.

A Szukijaki új angol változatát a nyilvánosság előtt először Olly Murs brit énekes adta elő egy tokiói koncerten kedden.

Noha dalt a világ Szukijakiként ismerte meg, eredeti japán címe Ue o muite aruko, vagyis Az égre nézve járok. Murs ezekkel a sorokkal kezdte énekét: "Nézz az égre, miközben végigsétálsz az életen, így a könnyek nem árasztják el a szíved".

A Szukijaki 1963-ban vezette a Billboard kislemez-slágerlistáját. A dal szövegének semmi köze nincs a névadó japán nemzeti ételhez, a könnyebb felismerhetőség miatt mégis ezzel a címmel kezdték forgalmazni annak idején. A sláger egyébként egy szerelem szomorkás balladája.


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek