Menopauza

Újra kívánságot teljesít Dévényi PontoslabdaTibi bácsi

2015/05/21  ·   Általános   ·  koncert.hu

Tibi bácsi ezúttal egy kisfiú kérését teljesíti, aki kedvenc együttesét, a The Biebers-t szeretné a Nagyszínpad verseny döntőjében látni. Kicsit kampányszagú, de szódával elmegy.

Újra kívánságot teljesít Dévényi PontoslabdaTibi bácsi

Természetesen örömmel teljesítem Ruben kérését, de ehhez egyedül én kevés vagyok, a rajongókra is szükség lesz. Addig is, tőlem kapott a srác egy pontos labdát - mondta Tibi bácsi, aki az elkészült videóban buzdítja a közönséget a szavazásra és magyarázza el a voksolás menetét.

A legendás műsorvezetőt a The Biebers frontembere, Puskás Peti kérte fel a forgatásra, akinek a kapcsolata több évtizedre nyúlik vissza Dévényi Tiborral.

Kisgyerekként egyszer szerepeltem a Három Kívánságban, ezért is volt igazán megható, hogy Tibi bácsi azonnal elvállalta a felkérést, és mellénk állt a versenyben - árulta el Peti. A videóban szereplő srác Ruben, a zenekar dobosának, Gerendás Daninak az öccse, így nem véletlen, hogy a banda egyik legnagyobb rajongója. 

A The Biebers minden lehetséges eszközt igyekszik megragadni, hogy minél közelebb kerüljenek a győzelemhez, hiszen hatalmas mérföldkő a Nagyszínpad a banda életében.

Mindenképpen szerettük volna a közönségünk figyelmét felhívni erre a lehetőségre, hiszen nagyon boldogok vagyunk, hogy bekerültünk a versenybe. Remek alkalom a zenekar számára, hogy nagy közönség előtt is bemutassuk, milyenek vagyunk élőben. Szeretnénk, ha látnák és hallanák, mennyit dolgoztunk az elmúlt egy évben azon, hogy amikor azt mondják a dalainkra, hogy nemzetközi színvonalúak, akkor a koncerten ne csalódjon senki, hanem megérezzék, mi is az a sexizés!

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek