Menopauza

A Csík Zenekar nagy napja

2012/07/24  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Daloskönyv elnevezéssel monstre koncertre készül a Csík Zenekar a Sziget -1. napján, augusztus 6-án. Ebben a népzenei kalandozásban útitársuk lesz a magyar könnyűzenei élet számos jeles képviselője.

A Csík Zenekar nagy napja

A Csík Zenekart azért is szeretjük, mert egyszerűen szerethetőek. Ahogy például Csík János megszólal egy-egy koncert alkalmával, az emberben helyreáll a világbéke, és az az érzése támad, hogy azon kevesek egyikével van dolga, aki szelíd derűjével akár egy tankot is meg tudna állítani. 23 éve zenélnek, de legyünk őszinték: a szélesebb közönség számára csak 2005 tájékán lettek ismertek, amikor a Kispál és a borz egy-egy slágernek számító dalát átdolgozták. És ez csak az eleje volt a dolognak, ezeket a kezdeti próbálkozásokat sikeres további megvalósítások követték. A feldolgozás-ellenes tábor fanyaloghat, de minek: olyan műfajba sikerült beoltani ezeket a népszerű dallamokat, amely addig csak a népzene megszállottainak volt igazán fontos. Most meg, ha elmegy az ember egy Csík-koncertre, azt látja, hogy népdalt énekelnek azok is, akiket erre még a kötelező karének és a Kodály-módszer gyakorlása során is csak fenyegetéssel lehetett rávenni. Jó látni, ahogy a különböző műfajok képviselői örömzenélésbe fognak a színpadon, és jó hallani, ahogy a modern dallamok régi-új gúnyát kapnak: mente, csizma, párta-minden van - de mértékkel. Elhivatottság és tehetség kell ahhoz, hogy a gyökerektől nem elszakadva újat hozzanak létre, és sikerüket az is mutatja, hogy immáron több ezres rajongótáboruk van, és országszerte teltházas bulikat tartanak. Éppen ezért "megérdemlik", hogy külön napot kapjanak a Sziget fesztiválon, és erre az eseményre legalább olyan komolyan készülnek, mint sportolóink a közelgő olimpiára, így a már megkedvelt átdolgozások mellett új számok is "megcsíkosodtak". Ehhez partnereket is találtak Kovács Kati, Presser Gábor, Bródy János, Kiss Tibi, Lovasi András, Ferenczi György,  Hobo és Szörényi Levente személyében. A Daloskönyv-koncerten természetesen elhangzik a Kispál és a Borz nagy slágere, a Csillag vagy fecske is, olyan régebbi és újabb átdolgozások mellett, mint például a Most múlik pontosan, a Sehol se talállak (Quimby), a Rock and roller (Kovács Kati), A kugli, az Átkozott féltékenység (Illés), a Maszkabál (Bródy János), az És jött a doktor (LGT) vagy az Elszállt egy hajó a szélben (Kex) is.
A PECSA-beli próbán a vendégek - kivétel Szörényi Levente és Hobo, akik nem voltak ott- a rendező, Lévai Balázs faggatózására töredelmesen bevallották, hogy nem ember, aki nem izgul egy buli előtt, sőt: Kiss Tibi még rövid pszichológiai magyarázatot is fűzött a kérdéshez, majd egyenként rágerjedtek a mikrofonokra, és rövid ízelítőt adtak mindabból, ami augusztus 6-án a hajógyárin a közönségre vár.

mmi

A próbán mi is ott jártunk, az erről készült fotókat itt láthatjátok.

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek