A héten rajtol a FEZEN

2012/07/30  ·   Archívum   ·  koncert.hu

A 16. Fehérvári Zenei Napok (08.01-08.04.)idén újdonságokkal lepi meg fesztiválozóit: a nulladik nappal kiegészülve már négy napon keresztül és végleges helyén, a MÁV-pályán várja a fesztiválozókat. A zenei kínálatban a rock, a metál, a pop és az elektronikus zenei dallamok elkötelezettjei is megtalálják a nekik valót.

A héten rajtol a FEZEN

A FEZEN nulladik napján Al Di Meola, a több alkalommal a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész szórakoztatja a székesfehérvári közönséget. Augusztus 1-jén Di Meola magyar származású dobosa mellet olyan hazai zenészek is színpadra lépnek, mint a Vörös Janka Group, a Harcsa Veronika Quartet & Gyémánt Bálint, a Budapest Bár, valamint Ferenci György és a Rackajam.

Csütörtökön a Machine Head várja a FEZEN nagyszínpada elé érkező több ezres tömeget. A legendás kaliforniai thrash metál banda mindenből a legjobbat hozza a FEZENre. A banda hatalmas stábbal, egy kamionnal és két turnébusszal veszi be Székesfehérvárt, hogy aztán egy kilencven perces koncerttel tesztelhesse le a FEZENeseken ősszel megjelent Unto The Locust albumát. A Grammy-díjas zenekar frontembere, Robb Flynn így nyilatkozott a FEZENes turnéról: „Kétségkívül az év legsúlyosabb show-jának lehetnek tanúi, akik eljönnek a koncertre. Az új anyag találkozása a legmenőbb helyszíneken a legelszántabb rajongóinkkal... alig várom!"

A hazai kedvencek közül többek között a Lord, a Pokolgép és Anna & the Barbies, a Kowalsky meg a Vega és az Ocho Macho feliratú pólókat és pulcsikat is érdemes már most kimosni, kivasalni, hogy a legendák rákanyaríthassák nevüket.

Augusztus 4-én Székesfehérvár újra az ország központja lesz, királyi DJ-székhely: bulicentrum és a legjobb DJ-k fellegvára. Ez a nap a FEZEN Elektro napja, amikor Chicane live act-jét követően olyan élvonalbeli lemezlovasok, mint Nick Warren, Jimmy Van M, Cadik, Ludmilla és a többiek pultjai elé vonulhatnak majd a partyzók audienciára, miután ugyanezen a napon a Brains és a Colorstar koncertjén felkészülnek az éjszakai pörgésre. A szombati táncceremónia nem csupán fesztivállevezető, hanem rangos elektronikus bál, a breakbeat, a techno, a house lovagi gyűlése, az idén útjára induló, fenséges hagyomány, amelynek már az első felvonása is kötelező az ország minden elektro-rajongónak.

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek