Csak semmi cicó, ahogy a nagy elődök is mondják, három kivetítő a háttérben, plafonról lógó fénycsőnek álcázott világító izék, és rengeteg fényszóró volt az összes kellék, de nem is nagyon volt szükség másra. Pontos, királyi kezdés, és az Ice 9 dallamaira meg is kezdődött a koncert, Joe Satriani megérkezett a színpadra. Gitárjátéka annyira egyedi, hogy egzakt tudományos meghatározása talán lehetetlen is, van úgy, hogy hagyományos módon kezeli gitárját, de a gyakoribb, hogy valami egészen lehetetlen módon szólaltatja meg, úgy ahogy a nagykönyvek szerint nem is lehetne. Ettől válik súlyosabbá és különlegesebbé játéka, és ez az a zenei fűszerkülönlegesség, mely kiemeli és világhírűvé teszi őt, ráadásul mindezt úgy tudja előadni, hogy hallgatása nem üli meg a gyomrot, és az elmét is felszabadítja. Vannak azért mellékhatásai is, az egyik hogy könnyebben rá lehet szokni mint a kábítószerekre, és amilyen könnyedén gitározik, azt lehetne hinni, ezt bárki utána tudja csinálni, de aztán persze kiderül a 40 év gyakorlás mire kellett neki. A másik mellékhatás, hogy bizony néha elszállt, és hosszú perceken keresztül csak szólózott egyfolytában élvezve gitárja hangját és az akkordokat, amiket meg tud szólaltani. Elnéztük neki mert mégiscsak ő a MESTER, de ilyenkor azért megszaporodtak a sanda pillantások a nézőtéren, hogy most csak én gondolom így, hogy egy 5 perces szóló azért már gáz, vagy a többiek is így érzik. Szerencsére a szorongásból volt kevesebb, és az élvezetből több, ami az élet minden területén utólag visszagondolva pozitív irányba löki a visszaemlékezés szekerét, így nem csoda, ha csak a szépre emlékezünk.
Visszakanyarodva a koncertre és egy kicsit belemenve a konrétumokba, pár apróságot azért még kiemelnék. Legújabb lemezének, az idén megjelent Black Swans & Wormhole Wizards-nak apropóján jutott el hozzánk, azért nem meglepő, hogy a 22 számból 6 erről a lemezről szólt. Otthon előre belehallgatva (erős akarat kellett volna hozzá meg ne tegyem..) egyértelmű, erős anyaggal állunk szemben, mely méltó az eddigi pályafutásához, ezért a negyedikként felhangzó Light Years Away tökéletesen belesimult a koncert anyagába. Hatodikként következett a War mely a kivetítőkön, erős képanyaggal volt megtámogatva, de szaggatottan riffelős gitárjátéka miatt nekem egyébként is kedvencem. Nem sokkal később jött az egyik legismertebb és legjobb száma a Satch Boogie, ez egyszerűen hatalmas volt élőben. Pontosan nem figyeltem (ki a fene foglalkozik ilyennel egyébként is..), de az állójegyesek itt már erősen őrültek megfele, ami ilyenkor nemcsak eltűrt, hanem dicséretes dolog is. Joe Satrianin kívül szerintem egy kézen meg lehet számolni, hány gitáros van a világon, aki ezt a számot így le tudja játszani, tagadhatatlanul ez volt a a koncert egyik csúcspontja. Tagadhatalan hogy nem lehet örökké a fellegekben szárnyalni, így pár szám a pihenésről szólt. Nem mondom hogy rosszak voltak, de a The Mystical Potato Head Groove Thing, Dream Song és a God Is Crying önmagukban szépen szólnak, de zenei szőttesben csak azért szerepeltek, hogy az utánuk jövő Always With Me, Always With You szivet melengető szólóira felkészítsenek. Legnagyob sajnálatomra a koncert végén jártunk, de a legjobb részek még ekkor jöttek. A Big Bad Moon-ra már együtt tomboltunk, hallgattuk a Mestert, aki eljött közénk, hogy megmutassa milyen a tökéletes gitáros. A szám még arról is nevezetes, ő énekel benne, ami ritkaság és jó volt végre hallani a hangját.
Ráadásnak a Crowd Chant-ot kaptuk, ami egy csodálatos refrénnel színezett tömény gitárszóló, ami direkt arra készült, hogy felrázza és összekovácsolja egy koncert közönségét. Hát mi felrázódtunk, ugráltunk, énekeltünk teli torokból és csak sajnáltuk azokat, akik ülőjegyet vettek, mert nekik csak a kínos feszengés maradt. Zárásként életműve legjobb számát kaptuk kicifrázva és alaposan megcsavarva, ez pedig a Summer Song volt. Méltatlannak érzem, hogy zenésztársairól nem ejtettem szót, bár szabadon nem engedte őket, kivéve a billentyűsét, akivel percekig tartó szólópárbajt vívott, de képzettségük, hagszerkezelésük nekik is tökéletes volt, így egész koncert alatt méltó partnerei voltak.
Joe Satriani vitathatatlanul a világ egyik legjobb gitárosa, és ha néha úgy érezzük, szétszólózza a számokat az nem azért van, mert valamit rosszul csinál, hanem mert mi még nem vagyuk felkészülve szellemisége befogadására. Koncertje minden pénzt megért, és ha valaki szintén gitározik, a hallott akkordok elemzése évekig tartó munkát, ujrahallgatásuk hosszú ideig tartó élvezetet okoz számára, és magában rejti a könnyű rászokás veszélyét.
Setlist:
1, Ice 9
2, Hordes Of Locust
3, Flying in a Blue Dream
4, Light Years Away
5, Memories
6, War
7, Premonition
8, Satch Boogie
9, Revelation
10, Pyrric Victoria
11, Crystal Planet
12, The Mystical Potato Head Groove Thing
13, Dream Song
14, God is Crying
15, Andalusia
16, Littleworth Lane
17, Why
18, Wind in The Trees
19, Always With Me, Always With You
20, Big Bad Moon
ráadás:
21, Crowd Chant
22, Summer Song
- dinnye -
Szólj hozzá!