Menopauza

Ahová nem kell parkőr: május 3-án nyit a Budapest Park!

2012/04/27  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Amikor először hallottam arról, hogy a ZP-vel átellenben konténerváros nyílik a bulizni vágyók számára, húztam a számat. Konténer? Pont ott? Ez meg már milyen...

Ahová nem kell parkőr: május 3-án nyit a Budapest Park!

Aztán amikor a konténerépítkezés kellős közepén találtam magam védősisakkal a fejemen, már nem tűnt olyan lehetetlennek az egész, sőt. Ahogy azt Rimóczi Imre, a Park építésze is elmondta, annál színesebb a város és a szórakozóhelyek választéka, minél több van belőle, és nem, nem kívánnak (az egyelőre kiszámíthatatlan sorsú - a szerk.) ZP-vel konkurálni, hiszen egészen más a koncepciójuk. Ez a koncepció pedig abból áll, hogy miként helyezzünk el max. 12 ezer embert (szabályosan) úgy, hogy mindenkinek kielégüljenek az igényei, legyen szó a zenei stílusról, a megközelítésről vagy a kiszolgálásról. És akkor még az esztétikai és kulturális kívánalmakról nem is beszéltünk. Menjünk sorban.

Zenei menü

A Pop-Art Electronic fedett helyszíne az underground és az elektronikus zenei műfajoké lesz, a Retró Kert két táncterén az örökzöld slágerekre táncolhattok, a Park Nagyszínpad 10 000 főt befogadni tudó küzdőterén és 160 négyzetméteres színpadán a legnagyobb hazai és külföldi zenekarok, DJ-k fellépései és hetente más-más világsztár produkciója követik egymást 5 hónapon keresztül. Az ultramodern vizuáltechnikával felszerelt kupola-alakú építmény, a Soproni Dóm, a magyar alternatív zene és a sportközvetítések helyszíne lesz. A Hoppá! pedig zártkörű klubként, saját tetőterasszal és közösségi tereivel, a hazai és a nemzetközi művészeti szcéna kreatív találkozóhelye lesz.

Megközelítés

Busz (23, 54, 55, 103, 179) , villamos (1, 2, 24, 51), HÉV (a ráckevei), öt éjszakai járat (901, 937, 923, 918, 979), bringaút, bringatároló (tervek szerint szervizpont), pár lépésre 300 férőhelyes parkoló. (Nem, sajnos a helikopterleszálló nem lesz, de a Duna közelsége miatt szó van arról, hogy a MOZART itt is ki fog kötni. Ez vicc volt.) Ha meg vki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy buli előtt megfogdosson egy kalapácsot, szemben ott az OBI is.

Esztétika?

Konténerek esetén esztétikáról elég merész dolog beszélni, cserébe ez a felépítmény nem engedélyköteles és viszonylag egyszerűen elbontható a szezon végén. És valljuk be, egy buliban nem azt fogjuk nézegetni, milyen enteriőrben mérik nekünk az italt. Ráadásul ezzel az enteriőrrel nem lesz semmi gond: színesek, mozgalmasak, vannak fák is, és a régi villamosremíz örökségeit sem ásták ki a földből. A Dinamo Építészcsoport ráadásul úgy szaggatta szét a teret, hogy a horizontális és vertikális lehetőségek követhető ritmust adnak a Parknak: nem unalmas, de nem is kell GPS hozzá. Egyébként a zegzugos légópincét is bevonták a projektbe, de erről majd a következő részben.

Kiszolgálás

A Soproni Dóm elnevezésből már lehet sejteni, milyen sör lesz (a sör és a tequila ára egyaránt 300 Ft). Az újonnan kialakult pálinkakultusz hívőinek külön terasza lesz, csaknem 460 féle pálinkával. Koktélozni este kilencig érdemes, mert addig 700 HUF az ára. A Park egyébként már délutántól nyitva lesz, melegíteni, kajálni koncertidőn kívül is lehet.

Összművészet

A Park nem csak a zenei műfajok választékával színesíti a főváros kulturális palettáját, hanem multikulturális központként képzőművészeti kiállításoknak, színházi- és táncszínházi eseményeknek, könyvbemutatóknak, író-olvasó találkozóknak, alkotó közösségeknek és civilszervezeteknek is találkozó helyévé válik. Szándékaik szerint a Park olyan megkerülhetetlen közösségi és bulihelyszíne lesz Budapestnek, a kulturális sokszínűségéről méltán ismert Ferencvárosban, amely vidékről és külföldről is rengeteg vendégre, igazi turistainvázióra is méltán számíthat. Hajrá!

És a műsor?

A május 3-i nyitóbuli sztárja az ezúttal a Peter Kruder nélkül fellépő Richard Dorfmeister lesz. További fellépők: Dub Pistols,  Kowalsky meg a Vega, Hooligans, Republic. stb. Júniusban a brit Sister Bliss (Faithless), valamint a Bikini és Goldie (UK) is a Park vendége lesz. A továbbiakról itt is és a Park hivatalos weblapján, valamint a FB-profilján olvashattok majd.


Mindennapi paráink


A közelben alig van lakóház, s ha csak a légópincéből elő nem bújnak, németek sem lelhetők fel nagy számban. A terület elfoglalása előtt hangbemérések történtek, és a számok azt bizonyítják, bírja a környék a decibeleket, bár ez nem jelenti azt, hogy a nagyszínpadon ne fejeződnének be a koncertek este tízkor. Egyébként két vasúti töltésnél jobb hangszigetelést el sem lehetne képzelni, vagy igen, de az nagyon sokba kerülne. Ami meg a  bérletparát illeti, a területet, amely egykor szebb napokat is megélt villamosremíz, majd gazverte földdarab volt, a Fővárosi Önkormányzattól két évre kapták bérbe az üzemeltetők, ami ma Magyarországon semmire nem biztosíték, de a remény hal meg utoljára, és addig még elég sokat lehet itt táncolni.

A Park nyitás előtti nagy munkálatairól a Facebook profilunkon nézegethettek fotókat.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek