Alexandrov énekkórus – Június 5., Budapest Sportaréna

2012/04/23  ·   Archívum   ·  koncert.hu

A szovjet katonadalok valahogy még ma is képesek megdobogtatni ezen stílus kedvelőinek szívét, és ha valaki csak legyintene erre, akkor annak elárulom, hogy az Alexandrovnak sikerült megtennie azt, amit sok más együttesnek nem.

Alexandrov énekkórus – Június 5., Budapest Sportaréna

Ezen tett pedig az volt, hogy 2010 végén teltházas előadást adtak a Budapest Sportarénában, és ez manapság nagyon kevés zenekarnak sikerül. Hogy senki ne értse félre, a teltház azt jelenti, hogy az utolsó szálig eladtak minden jegyet, és több mint tízezren voltak rájuk kíváncsiak. Ami jó, azon nem kell változtatni, a mostani előadástól is azt várom, hogy felcsendüljenek azok a dalok, melyekről a nagy orosz puszta és a katona élet nehézségei jutnak eszembe...




A Volgai hajóvontatók dala a mai napig sikeres, és a világ szinte minden országában hatalmas érdeklődés mellett adják elő. Nem számít, hogy Amerikában, Németországban vagy Angliában hangzik fel, a nézők az utolsó hangig élvezik a műsort. Természetesen, mindehhez az is hozzátartozik, hogy nem csak énekelnek: színpompás ruhába öltözött táncosok és akrobaták is fellépnek, akiknek produkciója magában is megállná a helyét. Libbenő szoknyás orosz lányok, karddal hadonászó marcona kozákok vagy éppen katonaruhába öltözött hölgyek adnak elő hol kacagtató, hol álmélkodásra késztető produkciót.



Két éve magyar vendég is szerepelt a műsorukban, remélem, az idei fellépés sem múlik el anélkül, hogy a honi zenei élet egyik híressége ne lépjen fel velük. Kilétét még egyelőre homály fedi, de biztos vagyok abban, ha kiderül, a meglepetés kellemes lesz. A jegyárak viszonylag alacsonyak, már 3.900.- forintért részesei lehetünk annak a varázslatnak, amely zajos sikert aratva megjárta a világ szinte összes országát.

 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek