Térjünk is rá a koncertre, mely olyan szempontból is rendkívüli volt, hogy a megszólaló számokat a közönség is kérhette. Persze nem ott a helyszínen, ez azért túlzás lett volna, emailban lehetett eljuttatni a kéréseket Benkó Sándornak, aki a legtöbb szavazatot kapott számokat felvette a műsorba. Rengetegen éltek is ezzel a lehetőséggel, így ahogy elmondta alig győzött válogatni. Meghívott vendégeik is voltak, akik évről-évre besegítenek, Micheller Myrtill aki a hazai tévés zenei vetélkedők versenyzőinek segít felkészülni, és Berki Tamás, aki a Nemzetközi Jazz Federáció hivatalos lapjának toplistáján a legjobb európai férfi dzsessz énekesek között szerepel, és 2007 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa. Benkó Sándor nyitotta a koncertet, és közben is folyamatosan mesélte azokat a történeteket, melyek az éppen játszott dalokhoz voltak köthetők. Egy nagyon tehetséges művész, az amerikai születésű de magyar felmenőkkel rendelkező Joe Muranyi, aki többször is fellépett velük, megpróbálta az egyik leghíresebb magyar sanzont, az „Ott fogsz majd sírni..."-t Amerikában is sikeressé tenni, de mindig kudarcot vallott vele. Az óceán túlpartján a másfajta életszemléletbe egyszerűen nem illett bele ez a speciális magyar kesergés, ahhoz hogy elfogadják, még a nevét is meg kellett változtatni, így lett arrafelé Tango Paraszt. Ilyen és ehhez hasonló érdekes sztorikat hallhattunk minden szám előtt, és ez az, amit egy lemez hallgatása közben nem kapunk meg, ez az élő előadás varázsa. Egy fiatal zenész, Gáspár Pál is fellépett velük, bendzsón adott elő szólót, illetve kísérte a zenekart. Benkó Sándor többször is méltatta őt, megemlítette, hogy az ilyen tehetségek szereplései viszik előre a zenekart, színesítik az előadott dalaikat, és ő személy szerint is büszke rá, hogy együtt játszhat vele. Mindez igaz is volt, nagyon jól játszott hangszerén, és ezért külön vastapsot is kapott. Megemlítendő még Micheller Myrtill hangja, amely évről évre szebb, teltebb és bársonyosabb, úgy látszik olyan, mint egy jó bor, mely mostanra ért be. Rövid szünet következett, melynek bejelentésekor Benkó Sándor azt mondta, a koncert vége csak elméleti jelentőségű, ők addig játszanak, amíg csak engedik őket, ez ebben az esetben 23 óra, amikor az épületet bezárják. Jólesett ez, mert ez is azt jelzi, nem csak végigjátsszák a műsort aztán hazamennek, hanem nekik is éppolyan fontos az együttlét velünk és a szórakoztatás.
Amikor visszajöttek a színpadra, akkor figyeltem fel arra, hogy csak a zenekar tagjai viselik a fehér ing-piros öltöny-fekete nadrág egyenruhát, a velük fellépő vendégművészek kilógnak a sorból. Micheller Myrtill gyönyörű kétrészes ezüst estélyit viselt, elég merész dekoltázzsal, Berki Tamás fekete öltönyt, Gáspár Pál szintén feketét de ezüst mellénnyel. Mindez akkor tünt fel, mikor a teás reklámból ismert What Difference A Day Makes számot adták elő. Megjegyzem nagyon szépen szólt de ezt akár minden számnál megjegyezhetném. Természetesen a nagy klasszikusok sem maradhattak ki a műsorból, így elhangzott a Petite Fleur, mely magasan vezeti a Youtube nézettségi listáját, vagy az 1910-es Some of These Days, melyet úgy kértek tőlük e-mailban, hogy „az a szám ahol Berki Tamás magára marad". Csikós Miklós nagybőgős is szerepet kapott, méghozzá nem is akármilyet, egy hosszú szólót játszott, amikor nem csak a húrokat pengette, hanem a kezével még a ritmust is verte a hangszerén. Mindeközben teljesen egyedül volt a színpadon, a szám elején kísérte őt egy rövid kórussal a zenekar és legvégén Kovacsevics Gábor segítette őt dobon. Nagyon szép bemutatkozás, hiszen ő még csak az első évét zárta a zenekarral, így a többéves rutin nem segítette semmiben, de nem is volt rá szüksége. A hosszú életpálya bizonyítéka Szalóky Béla trombitásé, aki tizennégy évesen játszott először a Benkó Dixieland Bandben, ami lassan már huszonöt éve történt, és még mindig együtt vannak.
Szintén Kovacsevics Gábort dicséri a jókedvű Coney Island, melyet Washboard-on adott elő, ezen a különleges hangszeren, melyet Európában nagyon kevesen használnak. Sajnos nagyon hamar eljött a koncert vége annak ellenére, hogy a meghirdetettnél több mint fél óráig tartott. Az utolsó számok között meghallgathattuk még Vera Lynn második világháborús dalát a We'll Meet Again-t, ami egyébként egy újra felvételnek köszönhetően 2005-ben vezette a BBC slágerlistáját is és az örök kedvencet az I'm Just A Gigolo-t.
Utoljára Benkó Sándor összegezte a zenekar 2010-es évét, mely sikeres volt, érzik a közönség szeretetét, rengeteg helyre hívják őket, és ahogy a mostani fellépésük is bebizonyította, képesek telt házas koncertet adni Budapest egyik legszebb előadótermében a Művészetek Palotájában. Év közben több mint 200 előadásuk lesz és a világ számos országában fellépnek, de megígérte jövőre ugyanitt találkozhatunk velük.
- dinnye -
Szólj hozzá!