Bob Geldof Budapesten

2012/05/05  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Huszonöt éve volt az első Hay Fesztivál, amelyet ma már - Bill Clintonnak köszönhetően - az elme Woodstockjaként is emlegetnek. A Hungarofest szervezésében idén Magyarországon is megrendezték, s e különleges esemény megnyitója alkalmával lépett fel az ír zenész és zenekara a Pecsában.

Bob Geldof Budapesten

„Bocs, de nem beszélek magyarul. De hát ki a franc beszél..." - szólította meg a közönséget (a fordítás nem szöveghű...), igaz, nagyon nagy szükség nem is volt rá, nemcsak azért, mert a zene nyelve nemzetek fölött áll, hanem azért is, mert a Music Hall tele volt külföldiekkel. A folytatásban azonban kiderült, hogy Sir Geldof a nyelvünket ugyan nem beszéli, a történelmünket azért ismeri, s rövid, ír-magyar historikus párhuzam után eljátszotta zenekarával a Banánköztársaság című számot.



Ha valakinek ifjú kora miatt kiesik az életpályájából a Boomtown Rats elnevezésű punk-, vagy mások szerint rockbanda, amelynek frontembere volt, akkor Geldof neve onnan lehet ismerős, hogy hozzá fűződik a LIVE AID, a világkampánnyá duzzadt segélykoncert. Akinek ez sem rémlik, elmondjuk, hogy a Live Aid egy 1985-ös híres szuperkoncert, amelynek célja az afrikai, ezen belül az etióp éhezők megsegítése volt. A koncertet a televíziós közvetítésnek köszönhetően mintegy másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye. Egyébként nem is egy buliról van szó, hanem rögtön kettőről: az egyik a londoni Wembley-ben folyt, a másik a philadelphiai JFK Stadionban. Az utóbbi himnusza a „We are the world" volt (ez már ismerős, ugye?), az előbbié pedig Geldof és az Ultravox énekese, Midge Ure "Do They Know It's Christmas?" című közös száma volt.



Egyébként a koncert és az azt követő segélyprogram megszervezéséért kapta Bob Geldof Erzsébet királynőtől a lovagi címet. A jó zenész azonban lovagi címtől függetlenül is addig játszik, amíg csak lehetősége és közönsége van, és nagyon úgy tűnik, a 61 esztendős Bob Geldof kiváló muzsikus. Geldofnak egyébként három saját (Pixie, Peachesblossom és Fifi Trixibelle Geldof) és egy, a felesége halála után örökbe fogadott lánya (Heavenly Hiraani Tiger Lily Hutchence Geldof) van, valamint egyelőre egyetlen unokája, Astala.


 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek