Épületes élmény a Soundon

2012/07/04  ·   Archívum   ·  koncert.hu

A Heineken Balaton Sound várhatóan legeredetibb és leglátványosabb partihelyszíne, a Burn Studios Frame Array lesz. A csaknem három emelet magas, monstre, pulzáló DJ pultban egyrészt az itthon még kevésbé ismert, de a nemzetközi porondon már bejáratott produkciók, illetve a partiszcénában már bizonyított szervezőcsapatok váltják egymást estéről estére.

Épületes élmény a Soundon


Minden nap délután 2-kor indul a program ezen a helyszínen, a rezidens, Blade szettjeivel. A breakbeat, glitch hop, ghetto funk, hip hop, deep house stílusokban utazó Blade 2012-ben a Nynfus Corporation-nel közösen jelentette meg első EP-jét Feel The Funk Baby címmel, amely rögtön a megjelenés hetében első volt a Juno Records breakbeat chartjában. Őt az első napon a sokoldalú, változatos zenei ízlésű Dublic páros követi, akik leginkább az electro house, dubstep, hiphop, funk és breakes gyökerekből táplálkozó szettjeikről híresek. Majd jön Andro, aki 2011-ben a DJ Szövetség - Magyar Lemezlovas Egyesület által évente megrendezett „Év DJ-je" választáson a Ballantine's Music Awards szakmai díját nyerte. Az első este pedig OTHERSIDE prezentációjában zajlik, benne Firedog + [mju:zik],DST, Bare Noize (UK),RobotRock. Az OTHERSIDE sorozat nyitóbuliján első alkalommal járt korábban Magyarországon a londoni producer páros BARE NOIZE, akik már akkor is ígéretes tehetségnek számítottak, ám azóta sikerült megszilárdítani helyüket a szcéna legjobbjai között. Számaik, mint a híres mc páros Foreign Beggars és a Grammy-díjas Skrillex közreműködésével létrejött 'Scatta', vagy Lady Gaga - Edge of Glory remixük gyorsan komoly elismerést hoztak a duónak. Prepare to Die néven jelent meg legutóbbi EP-jük Borgore kiadójánál a Buygore-nál.


Pénteken Blade szettje után DJ Sobek jön, akinek repertoárja már a kezdetektől széles spektrumon mozgott; hip-hop, electro, house, drum'n'bass, breakbeat, easy listening mind megtalálható a színes, ámde mégis fekete kollekcióban. Belgium kulturálisan sokszínű városából; Liége-ből érkezik Zamárdiba a dj/producer Nanophonyk, aki ha éppen nem külföldön lép fel, anyavárosában a több ezer embert vonzó 'Gooseberry' partik rezidenseként bizonyít. Éjszaka pedig a BE MASSIVE bemutatja: Mira, a korábban Introspective néven ismerős Mike Hulme (UK), az "underground" elektronikus törtütemek legnépszerűbb brit képviselője, Shack egyszemélyes projektje, az Elite Force (UK),a tech-funk irányzat hazai "apostola", Metha, és Lucky 23.


 


 

 

Szólj hozzá!


Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek