Hiphopvilágsztár a Pannónia Fesztiválon!

2012/04/16  ·   Archívum   ·  koncert.hu

A Pannónia Fesztivál idén ugyanolyan, de mégis egészen más lesz, mint az eddigi években. Ezúttal új helyszínen, Szántódon, a Balaton partján várja a látogatókat a régi hangulattal, változatos programokkal, és ami a legfontosabb, kibővült zenei kínálattal! Május 24-27. között ugyanis nem csak rockzenekarok, hanem a hiphop és a rap műfaj képviselői is fellépnek a most először felállított hiphop színpadon. Az sem véletlen, hogy a Pannónia Fesztivál külföldi sztárjai is ennek a stílusnak a legjelesebb képviselői lesznek, akik közül a legnagyobb szenzáció az a világsztár, aki eddig még Németországnál közelebb nem jött a hazai rajongókhoz. Ő nem más, mint a 17 millió eladott hanghordozóval, sok számos nemzetközi elismerés mellett két Grammy Díj-jelöléssel és 12 platina kislemezzel büszkélkedhető előadó, az amerikai rapperek egyik legnagyobbja: FLO RIDA!

Hiphopvilágsztár a Pannónia Fesztiválon!

Eddig három stúdióalbumot jelentetett meg, amelyekről számos kislemeze lett világsláger. Olyan előadókkal készültek ezek a dalok, mint T-Pain, akivel a Low című kislemezt rögzítette, de említhetjük az Elevator-t Timbalanddel, a Jump!-ot Nelly Furtado-val, és még számos világsztárt és a nevükhöz fűződő dalokat. A David Guettával készült Club Can't Handle Me két évvel ezelőtt a nyár egyik legnagyobb slágere volt. Legutóbbi albuma tavaly jelent meg Only One Rida (Part 2) címmel, amelyen a Good Feeling című dal Etta James Something Got A Hold On Me 1962-es klasszikusából készült, amelyet Flo-Rida az énekesnő emlékének dedikált annak két hónappal ezelőtti halála után. Legújabb kislemezéből, a Good Feeling-ből a digitális eladott példányszám néhány héten belül elérte a kétmilliót. Flo-Ridát számos világsztár kérte fel, hogy közreműködőként színesítse az albumát, ilyen volt többek között Madonna, Michelle Williams, Jessica Mauboy vagy Rick Ross. Több népszerű mozifilm, a Trópusi vihar, a Másnaposok, vagy a Step Up2: Streetdance zenéje is őt dicséri.

A Pannónia Fesztivál másik két külföldi szenzációja az ONYX és a SLAUGHTERHOUSE lesz. A Run DMC-ből ismert Jam-Master Jay által felfedezett brooklyni Onyx csütörtökön, május 24-én lép fel, amelynek tagjai a hardcore rap megalapítói, akik még a kilencvenes évek elejének dicsőséges időszakában jelentették meg első albumukat. A Bacdafucup című lemez a műfaj klasszikusává, alapalbumává lett. Az 1998-ban készített Shut 'Em Down borítóján pedig olyan neveket olvashatunk , mint DMX, 50 Cent, vagy Method Man. Később a fiúk kiadták a Bacdafucup Part II, a Triggernometry és a Cold Case Files: Murder Investigation című albumukat is. A csapat tagjai Fredro Starr, Sonsee és Sticky Fingaz színészként is népszerűek, hiszen olyan filmekben szerepeltek, mint a Nepperek, az Égimeszelés, a Halott pénz, valamint számos televíziós produkcióban, többek között az HBO Drót című sorozatában. Vasárnap, május 27-én láthatjuk a Slaughterhouse nevű hip-hop szupercsapatot, amelynek tagjai Crooked I, Joe Budden, Joell Ortiz és Royce da 5'9". Első, Slaughterhouse című albumuk - amelyet hat nap alatt rögzítettek négy évvel ezelőtt jelent meg, és a kritikák szerint felforgatta a zeneipart. A műfaj kedvelői azért rajongtak érte, mert a csapat visszatért a hip-hop gyökereihez, csak éppen egy magasabb szinten. A második, idei albumukat Welcome To: Our House címmel jegyzik, amely rajongóik körében lelkes fogadtatásra talált, főleg az első kislemez, a Hammer Dance.


A HipHop színpad további fellépői között olyan magyar csapatokat és előadókat láthatunk és hallhatunk, mint a Káva Kru, az Essemm, MC Gőz, Mikee Mykanic, a Veszkijarat (Siskafinuccsi, Phat), a Reall Trill Allstarz(Mr Busta + 4 elöadó), DJ Györemix!, DJ Bosi ft Love Alliance, MC Kemon, a Rocksteady Girl, Rizkay(beatbox show) Funktasztikus, Busa, a Jafa Maffia, Mr Skunk, Mili Chabi, Jr Brown, Gregory G Gras(Riddim Colony), DJ Zilio, MC Snakey, DJ Phat Phillie(CR) Rico, a DSP, az NKS, a BMB, a Barbárfivérek, DJ Zsigabá, a Vinyl Warriors, Gabo és DJ Dobie, DJ Nidee.


 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek