Mindez azonban senkit nem zavar, közönségük mindig akad, és rajongóik is kitartanak mellettük. A miértre nincs akadémikus válasz, melyet íróasztal mellől ki lehetne adni, de aki egyszer látta őket koncerten, az egyből rájön a megoldásra. Mert élőben fantasztikusak, az első pillanattól kezdve izzik a színpadon a levegő, az adrenalin szempillantás elönt mindenkit, aki csak látja őket. Így volt ezzel a sportaréna közönsége is, bár elég szellősen voltunk: ahogy én becsültem, csak háromnegyed ház volt.
Ne rohanjunk ennyire előre, hiszen volt egy előzenekar is, a Death in Vegas próbált valami zeneszerűt kicsiholni magából előttük. Nem igazán jött nekik össze, faarccal álldogáltak a még csak nem is túl lelkes közönség előtt, és hosszú, 6-7 perces instrumentális-elektronikus prüntyögésekkel zaklatták őket. Több rosszat nem akarok mondani róluk, amikor lementek a színpadról mindenki felsóhajtott.
A Prodigy setlistje évek óta nem változik, de ez esetükben pozitív, mert nem is tudom, mi történne, ha le mernének nyomni egy koncertet a Poison vagy a Firestarter nélkül. Valószínűleg megdobálnák és kifütyülnék őket, de ami a fontosabb: odaveszne a jó hírük.
Maxim Reality valami lehetetlenül szőrös döglött állatba öltözve ugrott ki a színpadra, hogy alóla üvöltözzön, Keith Flint pedig szőkén és jól öltözötten fogott bele a közönség megdolgozásába. Nem kellett nagyon megerőltetni magukat, értük mentünk oda, ezért az első pillanattól kezdve mindenki egy húron pendült velük. Erre alaposan rá is játszottak, olyan dobhártya szaggató basszus volt, hogy még egy nappal később is alig hallok. A buli tökéletesen indult, és bebizonyították, hogy ők a zenei élet jolly jokerei, egyetlen másodperc üresjárat nélkül izzóra forrósították a hangulatot. Kicsit meglepett a közönség összetétele, én a 20-as, 30-as korosztályt vártam, ehelyett sok tizenéves is eljött, láttam 15 éveseket is, akik hangosan üvöltötték a dalok szövegeit, melyek egyidősek velük. Kortalan lenne ez a zene? Nem is tudom, a nagy klasszikusok közé azért nem fog bevonulni, de arra bárhol és bármikor képes, hogy önfeledten elüssünk vele másfél órát, és azzal a tudattal menjünk haza, hogy feledhetetlen bulin voltunk. Az Out of Space annyira át tudja mosni az agytekervényeket, hogy még azon sem akadunk ki, mikor Keith Flint leguggoltatja az aréna közönségét, és a refrénnél egyszerre kell felugranunk. Ugrál mindenki, mint az őrült, rázza a fejét, és közben jól érzi magát, de hát mi más is tenne jóvá egy koncertet, ha nem ez?
A Prodigy jött, látott és... hozta a formáját. Aki ott volt, egy rossz szava nem lehet ellene, mert megkaptunk mindent, amit csak vártunk, és ez boldoggá és elégedetté tett mindenkit. Alig ért véget a koncert, mikor a metrókijáratnál egy lány azt mondta a barátjának: te, nézd már meg, mikor jönnek legközelebb, ott a helyünk! És ezzel a kijelentéssel én is maximálisan egyetértek.
Setlist:
Worlds on Fire
AWOL
Breathe
Omen
Poison
Thunda Dub
Dogbite
Voodoo People
Firestarter
Run
Omen Reprise
Invaders Must Die
Diesel Power
Smack My Bitch Up
Ráadás:
Take Me to Hospital
Out of Space
Their Law
Szólj hozzá!