Mindez azért kiemelkedő hír, mert a Korn az elmúlt években inkább fesztiválokon és elszórt fellépéseken volt jelen Európában – most viszont visszatérnek a klasszikus, önálló arénaturné formátumhoz. A magyar rajongók számára azonban van egy rossz hírünk: a most bejelentett állomások között nem szerepel Budapest. Pedig már négy éve, hogy itt jártak: a Korn legutóbb 2022. június 21-én lépett fel a Budapest Arénában, a pandémia miatt többször halasztott turné pótlásaként, ezt megelőzően a zenekar 2014-ben a Sziget Fesztiválon, 2012-ben pedig a VOLT Fesztiválon koncertezett nálunk.
A mostani turné mögött nem csak nosztalgia áll. A zenekar már dolgozik a következő, sorban a 15. stúdióalbumán, amelyről Brian „Head” Welch szerint „évek óta a legdurvább” Korn-anyag készül. A háttérben produceri és stúdiós mozgásokat is kiszúrtak, ami arra utal, hogy a lemez előrehaladott állapotban lehet. Ennek ellenére a banda nem sieti el a megjelenést, a videómegosztón sem röptettek első fecskéket. Több interjúban is arról beszéltek, hogy most először élvezik igazán azt a helyzetet, hogy nincs rajtuk kiadói nyomás: nem határidőre dolgoznak, hanem akkor adják ki az anyagot, amikor tényleg készen áll. A hangsúly jelenleg inkább a turnézáson van – és azon, hogy élőben hozzák a tőlük megszokott intenzitást. Ami a hangzást illeti, az új anyag a hírek szerint visszanyúlhat a gyökerekhez: analóg, „szalagos” felvételekkel kísérleteznek, ami egy nyersebb, klasszikus Korn-világot idézhet meg modern köntösben.
A zenekar közben továbbra is aktív globális szinten: 2026-ban többfelé is turnéznak és kiemelt fesztiválokon is szerepelnek, ami jól mutatja, hogy nem pusztán nosztalgiából működő legendáról van szó, hanem ma is releváns, aktív zenekarról.
A frissen bejelentett koncertsorozat az Egyesült Királyságot és számos európai várost érint, ráadásul kifejezetten erős kísérettel: a brit metal élvonal egyik meghatározó zenekara, az Architects csatlakozik hozzájuk kiemelt vendégként, mellettük pedig a sötét elektronikus/industrial vonalat képviselő Youth Code, valamint a modern synth-wave és dark pop hatásokkal dolgozó Pixel Grip is ott lesz a turnén. Az Architects neve a hazai közönségnek sem ismeretlen, hiszen nemrég Magyarországon is felléptek – most azonban egy nagyobb európai kör részeként, Budapest kihagyásával csatlakoznak a Kornhoz.
A kérdés már csak az: mikor kerül vissza Budapest a térképre, vajon az új lemez turnéja már érinti-e majd Magyarországot...?
Addig ezekkel az állomásokkal kell beérnetek:
október 18. – Stuttgart, Hanns-Martin-Schleyer-Halle
október 19. – München, Olympiahalle
október 21. – Köln, Lanxess Arena
október 23. – Párizs, Accor Arena
október 26. – Leeds, First Direct Arena
október 28. – Birmingham, Utilita Arena Birmingham
október 30. – Newcastle, Utilita Arena Newcastle
október 31. – Manchester, AO Arena
november 2. – Dublin, 3Arena
november 4. – London, The O2
november 8. – Amszterdam, Ziggo Dome
november 9. – Antwerpen, AFAS Dome
november 11. – Hamburg, Barclays Arena
november 13. – Hannover, ZAG Arena
november 14. – Berlin, Uber Arena
november 16. – Prága, O2 Arena Prague
november 17. – Krakkó, Tauron Arena
november 19. – Bécs, Wiener Stadhalle
november 21. – Milánó, Unipol Forum























Szólj hozzá!