Visszatérve a koncertre, azt már előre sejtettem, hogy a hölgyrajongók elsöprő többségben lesznek, bár én inkább a 20 évesekre tippeltem. Ennek ellentmondott az, hogy minden korosztály egyenlő arányban képviseltette magát, voltak 30, 40 de még 60 éves hölgyek is, még a küzdőtéri kemény magban is.
Elsőként az X-Faktor egyik közönség kedvencét, Janicsák Vecát hallottuk, akit 2 gitáros kísért. Főleg lassabb számokat adott elő, amik kiemelik kellemes és képzett hangját. Beszélt az első lemezéről is, mely nemsokára megjelenik, ahogy gyorsan körbenéztem ez elég sokakat érdekelni fog. Meg volt illetődve, ez nem az énekén, inkább az összekötő szövegén látszott, de a hatalmas tapsot mindenképp megérdemelte.
Egyszer csak elsötétült a nézőtér, fények villóztak, és megszólalt egy hosszú bevezető, melynek végén Seal berobbant a színpadra a tomboló nézők elé. Erős, karakteres egyéniség, ez látszik rajta, ehhez igazította ruházatát is. Piros bőrdzsekit és piros cipőt, fekete nadrágot és pólót viselt, kezén az elmaradhatatlan jegygyűrű, ráadásul a körmeit feketére festette.
A Seal 6: Commitment című lemeze egyik legjobb dalával, az If I'm Any Closer-rel kezdett, és a hatás nem is maradt el. Tele van ez a dal, és az előadója is energiával, lendülettel, szinte szétfeszítette a Sportaréna falait. Az, hogy már negyedszer lépett fel Magyarországon, abból is meglátszott, hogy a következő szám előtt tökéletes kiejtéssel köszöntött minket: „Isten hozott Budapest" mondta, hatalmas éljenzés közepette.
Régi és új dalokat egyaránt hallottunk, közöttük feldolgozásokat is, a Weight of My Mistakes, amely teljesen új színt kapott az ő előadásában. A régi Eruption sláger, az I Cant Stand The Rain mondjuk nekem nem tetszett az ő előadásában. Én pörgősebben, feszesebben szeretem és az, hogy nem vagyok kirívó eset, bizonyítja, hogy ez alatt szinte leállt az integetés, és még táncolni sem láttam senkit. Ilyen volt a Dreaming In Metaphors is, amit az általa legkedveltebb számként konferált be, de én nyugodt szívvel húztam volna ki a számlistából. Persze ez nem volt általános, jöttek a szép lassú számok, melyek elringattak (pl. a Love's Divine vagy a már klasszikusnak számító Kiss Rose), hogy aztán a következők felrázzanak. Folyamatosan foglalkoztatta a közönséget: integetésre, énekre, tapsra kérte őket, és a küzdőtér boldogan követte minden kérését. Sokszor a színpad szélére is kijött, az első sorokhoz lehajolt, hogy a boldogságtól félájult lányok megfoghassák a kezét. Volt, hogy majdnem le is esett, annyian nyújtóztak érte, hogy nem volt szíve visszautasítani őket, és meg is billent kicsit.
A koncert csúcspontja egyértelműen a Crazy volt, amely címéhez méltóan tényleg őrült hangulatot teremtett, mindenki sikoltozott, táncolt és tapsolt rá, teljes volt az őrület.
Három ráadás számot is kaptunk, az Amazing, a Secret a gyorsabb dalok kedvelőinek szólt, míg a Silence elcsöndesítette és megnyugtatta a közönséget.
Azt hiszem, Seal-nek semmi különös titka nincs, hacsak nem az, hogy amit csinál, azt teljes szívvel, mindent beleadva teszi. A koncert nem csak attól volt fantasztikus, hogy hallhattuk őt, színpadi jelenléte, erős kisugárzása, és mindent átható szeretete ugyanúgy hozzájárult a hangulathoz.
Számlista:
If Im Any Closer
Loaded
The Beginning
Killer
Mans World
Weight of My Mistakes
I Cant Stand The Rain
Soul Medley
Loves Divine
Way I Lie
My Vision
Right Life
Dreaming Metaphors
Kiss Rose
Crazy
ráadás:
Amazing
Secret
Silence
Szólj hozzá!