Shadowland, azaz a kutyafejű lány története

2012/02/29  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Kutyául érzem magam, mondhatná szegény főhősnőnk, akit álmában egy kéz átváltoztatott kutyafejű lénnyé, és így kénytelen végigélni rengeteg kalandot.

Shadowland, azaz a kutyafejű lány története
A Pilobolus társulat 7 előadásból álló sorozata a Budapesti Kongresszusi Központban kerül megrendezésre, mely Budapest egyik legszebb rendezvény helyszíne. Egy mesét láthatunk itt minden este, mely részben árnyjáték, részben tánc, de vannak egészen meglepő koncertelemei is. Gyerekekhez is szól, de én mégis inkább a felnőtteknek ajánlanám, mert néhány merészebb elemet is tartalmaz.

 

 

Egy tinédzser lány hajtja álomra a fejét, és ezzel kezdődik a mese. Csinos izmos fiatal férfiak alkotják az ágyat, mely azt hiszem, sok lány álmaiban szerepel. Amint elszenderül, máris egy elképzelt világban találja magát, melyben egy embervirággal találkozik elsőként. Egy hatalmas fej csókol neki kezet, majd szakácsok főznek üstben ínycsiklandozó finomságokat. Ki ne szeretné a lyukas cipő levest, melybe egy működő telefont is belefőznek? Mindezen finomságok mellé ízesítésnek magát az álomlányt is szeretné a szakács az üstbe tenni, de ez ellen alanyunk igen erőteljesen tiltakozik. Mindezen jelenetek hol árnyékként, hol a színpad elején zajlanak, a táncosoknak egyszer csak az árnyékuk látszik, máskor teljes valójukban megjelennek. Végig megmarad ez a sokszínűség, nem csak a vászon mögött láthatjuk őket, minden rendelkezésre álló területet kihasználnak. Nem célom minden apró jelenet bemutatása, de a számomra legkedvesebbet mégis kiemelném. Amikor a játékos kedvű isteni kéz átalakította főhősnőnket és kutyafejűként éli át kalandjait, egy autós felveszi, és amit utazás közben művel, azt nem álltam meg hangos nevetés nélkül. Nem voltam vele egyedül, az egész nézőtéren áthullámzott a jókedv, és ezzel máris elérték céljukat. Kikapcsolódtunk, és arra a 75 percre, amíg az előadás zajlott, mindannyian elfelejtettük a kinti világot. Csodáltuk a táncosok ügyességét, a történet kacskaringóit, és mindannyian izgultunk az előre sejthető végkifejletért. Amikor eljött ez a pillanat, jogosan hangzott fel a vastaps, mely után még egy szívet melengető ráadást is kaptunk.

 

 


Egyik leghíresebb jelenetük a taxizás, mely New Yorkból indult, és csak itt csak most és csak nekünk, nem máshova érkezett meg, mint Budapestre. Leghíresebb nevezetességeinket láthattuk megjelenítve, és mindenki szíve hevesebben dobogott, amikor a Lánchidat láthattuk, miközben Brahms Magyar Tánca szólt.

 

 

 

Világhírű produkciót láthattunk a Pilobolus társulattól, melyet egészen március 4-ig játszanak a Budapesti Kongresszusi Központban. Jegyek korlátozott számban elérhetőek, így aki kedvet érez hozzá, annak ajánlani tudom ezt a rendkívüli, formabontó és felejthetetlen előadást.


 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek