Voca People : 2011.01.09

2012. január 11.  ·   Archívum   ·  koncert.hu

A Voca People idegen lényei elragadó kedvességükkel és közvetlenségükkel egy pillanat alatt meghódították a Kongresszusi Központ közönségét.

Voca People : 2011.01.09
A Voca People ürhajótöröttjeit telt ház várta a Kongresszusi központban. Volt aki tudta mire számítson volt aki találgatott de bármire is számítottak még annál is többet kaptak. Talán felesleges is felemlíteni a színpadot amit pár lámpa és egy gúla alkotott. Ezen utóbbi jelképezte azt a zenei energiát mellyel űrhajójuk lemerült telepeit akarták feltölteni hogy visszatérhessenek szülőbolygójukra. A történet sablonos avagy úgy is mondhatnám bugyuta de ez csak egy keret amit a legbohókásabb, legnevettetőbb ötletekkel lehet megtölteni, és ezekből bőven kapunk a műsorban. Talán nem is fellépés ez hanem folyamatos gegparádé, fricska a zenei élet orrára, szerepel benne minden nagyobb előadó a 80-as évektől kezdve de még klasszikusok is megkapják a magukét.

Kezdésnek 8 különös fehérbe öltözött lény lepi el a színpadok akik még beszélni sem tudnak hozzánk, zenénket és kultúránkat sem ismerik. Ezen információkat kihívott nézőktől nyerik agypásztázással de attól sem riadnak vissza ellopjanak egy női táskát és átkutassák. Többször is megszólalnak magyarul, köszönnek, elmondják kik ők és ez az apró figyelmesség sokaknak nagyon jól esik. Az ilyen dolgokkal lehet igazán megtörni a jeget, meghitté és közvetlenné tenni az előadást. Persze a zene sem mellékes, Abba, Michael Jackson, Beatles de még Elvis Presley is megkapja tőlük a magáét. A jellegzetes mozdulatokra, dallamrészletekre mind rá lehet ismerni de mind úgy meg van csavarva hogy csak kapkodjuk a fejünket mikor nézzük őket. Bemutatták a muzsika evolucióját de ennél a résznél én annyira nevettem hogy még a könnyem is kicsordult ezért legalább a felét nem is láttam. Amikor a James Bond főcímzene átváltott Rózsaszín Párducra majd pár taktus után a Titanic orrában álltak és onnét énekeltek annál már csak kapkodtam a levegőt úgy kacagtam. Nem voltam egyedül ezzel, az egész nézőtéren szem nem maradt szárazon és így teljesen jogosan kaptak vastapsot két dal között. Különösen nagy mókamester volt Scratcher, aki Beat On kapitány helyetteseként mindig ármánykodott valamiben. Hol egy női szívet szeretett volna meghódítani, hol annak örült hogy társai közül valakinek borsot törhet az orra alá.
Kíváncsiságuk kielégítése végett meg szerették volna tudni milyen muzsika lakik a nézők fejében. Ebből a célból lejöttek a színpadról, elvegyültek köztünk és kézrátétellel kihangosították a gondolatokat.

 

Egy szemrevaló fiatal lányból a nászinduló szólalt meg, a párjának viszont csak "szexszexszex:-). Volt olyan is akiből csak a csend áradt kifelé, szinte kongott az ürességtől, gyorsan bele is néztek a fejébe és csak a visszhangot hallották. Egy fantasztikus komolyzenei blokk kerekedett ki ebből a mókából mert egy másik kiszemeltből komolyzene áradt és mára kavargott is Brahms, Mozart, a Diótörőt, Varázsfuvola és a Figaró házassága. A huncutságnál maradva az öt férfi előadó kinézett magának egy nagyon csinos lányt, akit fölhívtak a színpadra, és először különféle hangokkal, macska nyávogással és oroszlán morgással próbálták elcsábítani, de miután ez kevésnek bizonyult, szerelmes dalokkal próbálták meghódítani a szívét. Természetes nincs következmények nélkül semmi, a társulat női tagjai féltékenyen lezavarták a lányt és visszavágásként 3 férfi nézőt hívtak fel maguk közé. Enyelegtek velük, riszálták magukat nekik, és részletesen megvizsgálták minden testrészüket. Egyikük nem engedte a helyére menni frissen megszerzett pasiját, elvitte a függöny mögé, és az együttes többi tagja tudósított minket minden pajzán mozdulatukról...mondani se kell, frenetikus volt a siker.
Beatbox következett, a kapitány és helyettese tartott rögtönzött DJ koncertet, puffogtak, skreccseltek, sziszegtek, néha el sem hittem hogy ezeket a hangokat ők adják ki annyira jók voltak.

 

Sajnos a végére kapitány megbetegedett, és ez kétségessé tette visszatérésüket a Voca bolygóra, meggyógyítása pedig az eddig felhalmozott zenei energia elhasználását jelenti. Újratöltése pedig csak úgy valósulhat meg ha mindannyian közösen énekelünk. Eddigre már nem volt olyan a nézőtéren aki ne hitt benne hogy mindez egy hatalmas móka így derekasan kivettük a részünket ebből is. Egy nagyszerű Queen dalcsokor következett ami méltó volt ezen együttes hírnevéhez és megtalálható volt benne Freddy Mercury minden jellegzetes mozdulata is. Egy utolsó dal következett, a We Are The World mely méltó befejezése volt ennek a fantasztikus estének és melynek végén teljesen jogosan kapták a hatalmas tapsot és éljenzést.


A Voca People minden várakozást felülmúlva elképesztő sikert aratott, ez az az előadás melyben a zene játssza a fő szerepet de emellett helyet kap benne a szeretet és a vidámság is. Ez az amit mindenféleképpen látni és hallani kell mindenkinek hiszen egyaránt jól szórakoznak rajta a komolyzene és a rock kedvelői is. Kihagyhatatlan és frenetikus.


 

 

Szólj hozzá!


Negyedszer is a blues műfajé a Kobuci: jön az Óbudai Blues Fesztivál

Negyedszer is a blues műfajé a Kobuci: jön az Óbudai...

A blues nem más, mint életérzés – vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tópart, fehér homok, naplemente, parti – a városhatártól egy ugrásra

A Gold Record berkeibe tartozó Dj-k összefogtak azért, hogy hétköznap is meglegyen a nyaralás-feeling... Mindehhez még útlevélre sincs szükség, csak Budakalászig kell eljutni.

A terápiás okoskerékpáron a bringás komponálja a zenét

Pancsa Emeséről a Kreativ.hu-n olvastunk: évek óta azon dolgozik, hogy olyan eszközöket tervezhessen, amitől egy kicsit mindenkinek jobb lehet a világ. A TEMPO elnevezésű okosbringával például pedálozás közben lehet zenét komponálni az edzéshez, de fejlesztést igénylő gyerekek, fiatalok is használhatják az eszközt.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek