Menopauza

Yonderboi: három a koncert

2012/05/24  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai elektronikus zenei előadó nem tervez további fellépéseket idén.

Yonderboi: három a koncert

A Splendid Isolation turné utolsó hivatalos koncertje 2007 őszén volt egy holland fesztiválon, és azóta - néhány exkluzív DJ fellépéstől eltekintve-, nem volt színpadon, így igazi szenzációnak számít, hogy öt év után ismét színpadon láthatjuk Yonderboi-t, aki Passive Control címmel nemrég jelentette meg harmadik albumát. Mint kiderült, a nemrég Fonogram-díjjal jutalmazott művész igencsak megválogatja azokat a helyeket - legyen szó Magyarországról vagy külföldről -, ahol fellépést vállal. 2012-ben kizárólag három fesztiválon, elsőként a soproni VOLT Fesztiválon, majd a zamárdi Heineken Balaton Soundon, végül a jubileumi Szigeten lép színpadra. "Már javában tartanak az előkészületek, jó ideje ez van a fontossági listám élén"- nyilatkozta a művész. "Rengeteg dolgot kell még addig megcsinálni: jó pár dalt tervezek átalakítani, és a show vizuális részét is ki kell még dolgozni ezalatt az idő alatt" - avat be az előkészületekbe Yonderboi, aki azt is elárulta, hogy olyan műsorral készül, amely az eddigi munkásságát átfogja, de egyben kicsit új oldalról közelíti meg azt. "Ezúttal a tánczene irányába viszem el a dolgot, most ez izgat a legjobban. Persze, nem kell feltétlenül "ereszd el a hajam" partira gondolni, de magamhoz képest táncos műsor lesz várható. Ezért is lett a turné fedőneve Yonderboi In-House." Ami meg a művésznevét illeti: Fogarasi László a Yonderboi nevet W. Gibson: Neuromancer című regényének egyik szereplőjétől kölcsönözte. A könyvben Lupus Yonderboy egy Panther Modern nevű titokzatos banda vezetője...



 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek