Zorán lép fel December 29.-én a Budapest Sportarénában

2011/11/04  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Fantasztikus év vége lesz az idei mert karácsony és szilveszter között December 29.-én Zorán koncert lesz a Sportarénában.

Zorán lép fel December 29.-én a Budapest Sportarénában


Egyúttal jubileumi is lesz, hiszen ilyen nagy számú közönség előtt tizedszer lép fel a Kossuth-és Liszt díjas énekes-zeneszerző, aki magáénak mondhatja a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és középkeresztjét is. Hatszor lépett fel Budapest Sportcsarnokban, és háromszor az Arénában, igaz ez 5 évvel ezelőtt történt. Régen láthattuk tehát Magyarország egyik legjobb zenészét akinek ígérete szerint ez egy fantasztikus hangulatú, nagy lélegzetű este lesz mely méltó az ünnepi hangulathoz.

 

 

Számíthatunk klasszikus számokra, ezek adják majd a műsor nagy részét de az ősszel megjelent Körtánc-Kóló című albumról is hallhatunk vadonatúj dalokat egy külön blokkban. A Kóló egy balkáni néptánc neve, Zorán ezzel utal szerb származására. Ez az első lemez, amin délszláv gyökereihez nyúl vissza, ezért különösen izgalmas lesz hallani, mit oszt meg ebből velünk.


Régi, kipróbált zenésztársai kísérik majd: Horváth Kornél (ütőhangszerek), Sipeki Zoltán (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár), Gyenge Lajos (dob), Jávori Ferenc Fegya(zongora).

 

 

Természetesen vendégek is lesznek, talán senki nem lepődik majd meg, hogy az LGT 4 tagját is viszontláthatjuk: Karácsony Jánost, Presser Gábort, (aki az új lemez 8 dalát szerezte, és minden számban közre is működött), Somló Tamást és Solti Jánost. Ezen az estén a hölgyeket a fantasztikus hangú Rúzsa Magdi képviseli.

 

 

Olyan híreket is olvasni, hogy talán utoljára ad koncertet Zorán az Arénában. Ez érthető is, hiszen hihetetlen, de 69 éves, és egy ilyen nagy volumenű előadás óriási szervezést és hatalmas munkát jelent. Én azonban biztos vagyok abban, hogy az Arénában egy gombostűt se lehet majd leejteni, annyian lesznek majd. A hangulatra sem lesz panasz, mert a közönség szeretetét Zorán mindig is birtokolta, pályafutása során rendre telt házas előadásokat adott.


 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek