Fotó: Celine Dion/FB

A Rolling Stone 200 legnagyobb énekest felsoroló listájába nem fért bele Céline Dion

Az újévkor közzétett lista első tíz helyét soul és R&B énekesek uralják, a csúcsra Aretha Franklin került, a második Whitney Houston, Sam Cooke a harmadik. Viszont hiányzik róla Céline Dion...
 
Fotó: Nagy Emma Quintet/FB

Ők a hazai dzsessz LEGjei

A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott.
 
 
Fotó: Átlátszó Hang/FB

Szombaton kezdődik az év első fesztiválja

Koncertek, filmvetítés, beavató előadás, valamint családi- és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket a szombaton kezdődő 10. Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon Budapesten több helyszínén.
 
A zenekar – immáron Taylor Hawkins nélkül 2022 szeptemberében (Foo Fighters/FB)

A Foo Fighters közleményt adott ki a Taylor Hawkins nélküli jövőről

2022 márciusa, tehát amióta a zenekar dobosa meghalt, a tavaly szeptemberi két grandiózus tribute-koncertet kivéve nem hallottunk a zenekarról, csak találgatott a közösségük a hogyan továbbról. Bár a 2023-as terveiket nem fedték fel teljesen, az év utolsó napján megjelent közösségi...
 
Fotó: Fishing on Orfű

Lobenwein Norbert: Nagy kérdés, mi vár a következő években a hazai fesztiválokra

Az év utolsó napján jelent meg az Indexen az exVOLTos, Nagyon Balatonos fesztiválguru évértékelője, ebből emeltünk ki néhány gondolatot.
 
 
Fotó: Pexels.com

Minek nevezzelek, avagy melyik zenekart hívták eredetileg Wicked Lesternek?

A Rockbook szemlézett egy oltári jó összeállítást – kicsit irigykedünk, hogy nem nekünk jutott az eszünkbe, hanem az Ultimate Classic Rocknak –: "Így kapta a nevét 100 neves rockelőadó". Párat megmutatunk, benne saját gyűjtésű sztorikat is, a teljes lista pedig a cikk végén.
 
Dalszerző: Azon vitatkoznak, hogyan született a rekorddöntögető karácsonyi sláger

Tényleg azon vitatkoznak, hogyan született a rekorddöntögető karácsonyi sláger?

Miközben az All I Want For Christmas Is You ismét vezette a karácsonyi sikerlistákat, és idén megdöntötte az egy nap alatt elért streamek számát a Spotify-on, közben némi vita keletkezett arról, hogyan is született a dal – írja a Dalszerző.
 
Fotó: QUACK/FB

Nem kacsa: lemezbemutatót tart a Peronban a QUACK

A Komárom-Esztergom megyei QUACK zenekar új albummal jelentkezik, “Nemcsak Tánc!” címmel. A december 30-i megjelenés napján a közönség élőben is meghallgathatja a lemezt a tatai Peron Music Club-ban.
 
A buli mindig a Kincsem Parkban kezdődik

A szilveszteri buli idén is a Kincsem Parkban kezdődik

Az ÜGETŐSZILVESZTER 1999-óta Budapest legnagyobb szabadtéri óévbúcsúztató sporteseménye, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja.
 
Meghalt Bob Marley unokája

Meghalt Bob Marley unokája

Joseph "Jo Mersa" Marley, Stephen Marley zenész fia és Bob Marley reggae-ikon unokája 31 éves korában elhunyt – erősítette meg a család képviselője a Rolling Stone-nak. A halál okát nem közölték.
 
Az örökéletű halandók: 2022-ben elvesztett nemzetközi zenei nagyságaink

Az örökéletű halandók: 2022-ben elvesztett nemzetközi zenei nagyságaink

Bár igyekszünk a jóra koncentrálni – "csak a szépre emlékezem" –, az elmúlt év értékelésének van egy szomorú oldala is: az idén távozott zenei legendákra való emlékezés. A New Musical Express (NME) segítségével felidézzük a nevüket.
 
A Hillel Slovak-sztori, avagy mit kezd az RHCP a saját kezdetével?

A Hillel Slovak-sztori, avagy mit kezd az RHCP a saját...

A Red Hot Chili Peppers korai éveit feldolgozó A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel a Netflix kínálatában érhető el. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat kínál, hanem a város kevésbé ismert tereit is megnyitja. Május 2. és 17. között közel 150 esemény várja a közönséget, miközben a hangsúly legalább annyira kerül arra, hol történnek...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.
Új koncertek