Bocskor Bíborkával beszélget Péterfy Bori a gyárban
A Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának következő Zene x Színház estjére, ahol az új műsorvezetőként debütáló Péterfy Bori pályatársával, Bocskor Bíborkával fog beszélgetni.Feloszlik a Ricsárdgír – Szintis Laci viszont örökre velünk marad
Nem most, rögtön: ősszel még lesz pár koncertjük és januárban még bemutatják a búcsúlemezünket is. Ezután már csak egyetlen Ricsárdgír-koncert lesz: 2023 május 18-án, a Budapest Parkban. (A jubileumi Fishingen sem, tuti?)Bombahír: duplázik a Rammstein Budapesten!
Már a jegyértékesítés első napja is elég volt hozzá, hogy a német zenekar csaknem csurig töltse a Puskás Arénát a július 11-i koncertre.Egy Tankcsapda-klipet kapott 65. szülinapjára Mucsi Zoltán
Új dallal jelentkezett a Tankcsapda: s rögtön klipet is csatoltak hozzá. A Carpe Diem klipjét Görögh Attila (Atus/ex-koncert.hu) rendezte, a főszerepre a Jászai Mari-díjas színészt, Mucsi Zoltánt kérték fel, aki a zenekar egy kisfilmjében már felbukkant tavaly.Margaret Island-koncert, Lúdas Matyi-futam, szakácsné-szépségverseny: a hétvégén libafesztivál Kiskunfélegyházán
Libából készült ételek versenyével, Lúdas Matyi-futammal, libamakett-festéssel, baromfitermékek vásárával, valamint számos könnyűzenei koncerttel várják az érdeklődőket pénteken és szombaton a huszonharmadik libafesztiválra Kiskunfélegyházán.Bár a költő nem ott nyugszik, Ferenczi Györgyék Petőfi-verseket adnak elő a Fiumei úti sírkertben
Szeptember 17-én, szombaton a NÖRI a korábbi évekhez hasonlóan tematikus sétákkal, kisbuszos túrákkal és a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó koncerttel csatlakozik az idei KÖN rendezvényeihez.Nagyon készül a hosszú kihagyás utáni első koncertjére a Quimby
"Mostantól október 1-ig minden napunkat próbákkal töltjük, hogy a Budapest Parkban igazi Quimby-élményt kaphasson a közönségünk" – tették közzé szeptember eleji posztjukban, és fotók tanúsága szerint ez így is van.Ne repülj vakon: összegyűjti a fontos infókat a dalszerzőknek az Artisjus
Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari...A Honeybeast meg a startup – klippremier
Új dallal rukkolt elő a Honeybeast. Ha nem is értünk Tarján Zsófi minden szavával egyet startup-meghatározás ügyben, az új videót szívesen ajánljuk a figyelmetekbe, főleg úgy, hogy mesterséges intelligencia felhasználásával készült. Mondja valaki, hogy az együttes nem halad a...Justin Bieber megint kiszállt egy időre, Michael Bublé teljesen offolná a zenélést
A Telex információja szerint a Szigetet is megjárt sztár ismét szünetet tart, Bublé pedig a Starity értesülése alapján inkább főállású apa lenne, mint zenész.Az Arénában mutatja be Máté Péter-lemezét a Karthago
Egy igazán különleges estének nézünk elébe, hiszen miközben tulajdonképpen új rock-számokat hallgathatunk, a dallamok és szövegek viszont egytől egyik ismerősek lesznek november 19-én a Papp László Budapest Sportarénában.Lemezbemutató koncert egykori East-taggokkal a MOMkult-ban: iLand – Sziget
A Sziget címmel dupla albumot készített az iLand zenekar. A legendás progrock csapat, az East egykori zenészeiből alakult formáció szeptember 6-án a MOMkult-ban mutatja be az anyagot.



































