Angliába viszi a Balkán Projektet a Cimbaliband
Angliában ad négy koncertet a Cimbaliband a hét második felében. A népszerű világzenei formáció március 30. és április 2. között lép fel, és több dalt előad új, Balkán Projekt című műsorából, amelynek bemutatója április 9-én lesz a gödöllői Művészetek Házában.Utolsó koncertjét adja jelenlegi felállásában a Bin-Jip
Utolsó koncertjét adja jelenlegi felállásában a Bin-Jip március 31-én az A38 hajón. A kísérleti elektronikus zenét játszó formációtól két alapító tag, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint elbúcsúzik.Presser Gábor és Adamis Anna megállapodott Kanye Westtel
Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt.Újra együtt lép fel Deák Bill Gyula és Hobó
Újra együtt lép fel Deák Bill Gyula és Földes László Hobó az augusztus 13. és 20. között tartandó Kolozsvári Magyar Napokon - jelentették be a fesztivál szervezői.Apu megvette neki a Junior Artisjus-díjat
Fluor Tomi mellett Kozma Kata zeneszerző, valamint a pályája elején járó, szerzőként és előadóként szintén ismert Várallyay Petra kapja idén az Artisjus Junior Könnyűzenei Díjat.Electric Castle: Franz Ferdinand és még sokan mások az erdélyi Versailles-ban
Az elektronikus zene magyarországi kedvelőit is várja az erdélyi Bonchidán megrendezendő Electric Castle fesztiválBeatles-fesztivál Liverpoolban
Nagyszabású művészeti fesztivállal ünneplik meg a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című stúdióalbumának 50. évfordulóját májusban és júniusban Liverpoolban.Bár a basszeros nemrég kilépett a zenekarból, a Sexepil megy tovább
The Acoustic Sessions címmel hatszámos anyagot készített a Sexepil. A hazai alternatív színtér idén 35 éves alapcsapatának CD-jén korábbi felvételek újragondolt változatai szerepelnek, miközben az együttes felállása a közelmúltban ismét megváltozott.Chuck Berry nem tudott kottát olvasni – ösztönös zenész volt
Nemzedékekre volt hatással Chuck Berry, a rock and roll meghatározó alakja - hangsúlyozta Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő az MTI-nek a 90 éves korában elhunyt zenész pályafutását méltatva.Kincset rejtett az ódon zongora
Egy- és félfontsterlinges aranypénzek gyűjteménye az az aranykincs, amelyre egy ódon zongorában bukkantak az angliai Shropshire grófságban. A kincset akkor fedezték fel, amikor a zongora új tulajdonosai megjavíttatták és felhangoltatták új szerzeményüket.A Bridget Jones után Ed Sheeran a Trónok harcában is felbukkan
Ed Sheeran megjelenik a Trónok harca hetedik évadában - tette közzé hétfőn a Los Angeles Times.Nem is Mendelssohn írta, hanem a nővére
A nemzetközi nőnapon adják elő először Fanny Mendelssohn szerzeményeként azt a szonátát, amelyet korábban tévesen híres öccsének, Felix Mendelssohn német zeneszerzőnek tulajdonítottak.








































