A Dal 2017 - A Leander Kills és a Roma Soul a nyerők
Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.Hehezen állt össze a koncert Trump beiktatására
Míg Barack Obama beiktatási ceremóniáján annak idején többek között Jon Bon Jovi, Bruce Springsteen, a U2, Stevie Wonder volt a sztárfellépő, addig Trump bulijáról az A-kategóriás sztárok mintha távol tartanák magukat... Kik lesznek ott?Elhunyt a Bronski Beat billentyűse
Elhunyt Larry Steinbachek, a Bronski Beat egykori billentyűse és egyik alapítója. A brit zenész 56 évesen rákbetegségben halt meg.Bazseválnak: Népzenész Bál lesz a Fonóban
Immár hetedik alkalommal rendezik meg a Népzenész Bált január 21-én a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Bazseva együttes (közreműködik Bede Péter) és a Fokos Zenekar.Négy magyar művész a világ legkeresettebb zenészei között
Négy magyar előadóművész - Várdai István, Várjon Dénes, Baráti Kristóf és Schiff András - a világ legkeresettebb muzsikusai között volt 2016-ban a Bachtrack brit komolyzenei adatbázis szerint, amelyből az is kiderül, hogy 2016-ban a Magyar Állami Operaház volt a világ "legdolgosabb"...Turnéra indul a U2, Európába is jönnek!
2017 nyarán ismét útra kel a U2 Észak-Amerikában és Európában, hogy megünnepeljék a The Joshua Tree album megjelenésének 30. évfordulóját. Hazatérnek a Croke Parkba, Dublinba is, 30 évvel ezelőtt itt kezdődött a The Joshua Tree - sokak szerint a U2 legjobb albumának - turnéja...A Dal 2017 - Egy hét múlva indul a válogató
Immár hatodik alkalommal rendezik meg A Dalt, a közmédia dalválasztó show-ját. A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért, az első válogató adás január 14-én lesz, a döntőt február 18-án rendezik.David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan
David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan - írta a BBC, mely szombaton sugározza a tavaly januárban elhunyt énekesről készült dokumentumfilmjét.Tarolt a modern musical – Golden Globe 2017
2017. január 8-án rendezték meg a 74. Golden Globe Awards gálát, amelynek házigazdája Jimmy Falon tévés híresség volt. A gálán a 2016-os filmes és televíziós műfaj alkotásait díjazták.Várják a jelentkezőket a Virtuózokba
Január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - adhatják be jelentkezésüket.Plakátról értesült, hogy már nem nincs benne a zenekarban
Csörömpölést vállalok címmel különleges lemezt készített Magyar Péter. Az Európa Kiadó egykori dobosának anyagára rockos, dzsesszes és kísérleti felvételek egyaránt felkerültek, a számok többsége tisztán instrumentális, ének nélkül.Útravaló: zenét kapott ajándékba az év első babája
A Magyar Állami Operaház Útravaló 2017 címmel megjelent CD lemezével köszöntötte Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az év első újszülöttjét vasárnap Budapesten, a Semmelweis Egyetem klinikáján.








































