Egy nagybeteg kislánynak gyűjt a Kormorán együttes
Jótékonysági koncertet ad a Kormorán együttes február 17-én a Stefánia palotában: a folk-rock csapat a bevételt a Herman Ottó Általános Iskola 12 éves tanulója, Csighy Alexandra számára ajánlja fel, akinek betegsége miatt csontvelő transzplantációra lesz szüksége az év első felében.Többször is fellépett Budapesten a tegnap elhunyt John Wetton
Hatvanhét évesen kedden elhunyt Londonban John Wetton, a progresszív rock történetének kiemelkedő alakja. A basszusgitáros, énekes, dalszerző, az Asia, a King Crimson és több más világhírű csapat zenésze Budapesten is járt és zenélt az After Cryinggal.Koncerttel és könyvbemutatóval emlékeznek Kocsis Zoltánra
A tavaly novemberben elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerzőre emlékezik a Pannon Filharmonikusok zenekar szombati koncertjén a pécsi Kodály Központban.Ma este megint DALolnak
Szombaton folytatódik A Dal 2017, a Duna és a Duna World csatornán élőben látható válogatóműsorból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe. A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt kegyeleti okokból elmaradt múlt szombati válogató előadói és együttesei február...A Kaliforniai álom Oscar-jelölés dömpingje: a rendező nem hitt a szemének
A Kaliforniai álom rendezője az Oscar-jelölések keddi bejelentése után elmondta, hogy hihetetlennek tartja filmje rekordszámú jelölését. A musicalt éppen Pekingben reklámozó Damien Chazelle a Hollywood Reporternek beszélt a "szürreális élményről".Koszos fürdők, omló vakolat: jótékonysági koncert a nővérszálló felújításáért
Jótékonysági koncertet szerveznek a Szent János Kórház nővérszállójának felújítására február 5-én a Zeneakadémián. Az eseményen Eszenyi Enikő és Marton László pályafutásuk különböző állomásairól mesél, a zenei programról pedig Vásáry Tamás, Vigh Andrea, Horgas Eszter,...Emlékszel még a Lambadára? Megölték a Kaoma énekesnőjét
A rendőrség tájékoztatása szerint Loalwa Braz Vieira elszenesedett holttestére csütörtökön bukkantak rá egy kiégett autóban – nem messze az énekesnő Rio de Janeiróhoz közeli településen lévő panziójától. Az énekesnőt saját recepciósa és annak két társa gyilkolta meg.Beismerte a menedzser, hogy több millió dollárt lopott a popsztártól
Alanis Morissette üzleti menedzsere beismerte, hogy több mint hétmillió dollárt (kétmilliárd forintot) lopott a popsztártól és más amerikai hírességektől - közölte csütörtökön az amerikai ügyészség.Jennifer Hollidayt állítólag halálosan megfenyegették, nem lép fel a Trump-koncerten
Jennifer Holliday énekesnő elvállalta, hogy fellép Donald Trump megválasztott amerikai elnök pénteki beiktatási ünnepségén, aztán ezt váratlanul lemondta. Kedden egy televíziós műsorban felfedte a "műsorváltozás" okát: halálos fenyegetéseket kapott.Lángoló hegedűk: leégett a hangszergyár
Mintegy négyezer hegedű égett el abban a tűzben, amely a szászrégeni hangszergyár maroshévízi részlegében keletkezett hétfő este - jelentette kedden az Agerpres hírügynökség.2016-ban lenyomta a rockzenét az electro/dance
Az előző évhez hasonlóan 2016-ban ismét több mint 18 ezer új magyar zeneművet regisztráltak. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület statisztikái alapján 15 563 hazai szerző és jogutód részesült jogdíjkifizetésben.David Bowie és Leonard Cohen a brit zenei díjak jelöltjei között
A tavaly januárban elhunyt David Bowie-t a legjobb brit férfi előadó és a legjobb album, Leonard Cohen tavaly novemberben elhunyt kanadai énekest a legjobb külföldi férfi előadó kategóriájában jelölték posztumusz díjra a Brit Awardson.








































