Fotó: SCHUMI CSABA

Pörgős éve volt Peter Srámeknek

Saját elmondása szerint 2024 Peter Srámek éve volt, melyet most megkoronáz egy új, karácsonyi dallal. A felvétel ráadásul 'A Király' című albumát követő első lemez beharangozója is egyben.
 
Elmarad a Hegedű Ünnepe

Elmarad a Hegedű Ünnepe

A Concerto Budapest "A Hegedű Ünnepe" elnevezésű fesztiválja januárban technikai okokból elmarad, a zenekar a rendezvényt későbbi időpontban, előreláthatóan nyár elején tartja meg.
 
 
Fotó: Magyar Állami Népi Együttes

Csodaváró betlehemes: adventi táncjáték hét képben

Megbokrosodott szánhúzó lovak, fergeteges hógolyócsaták, párválasztó korcsolyatáncok – a humort sem nélkülözve készíti elő a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátékát, a betlehemezést a Magyar Állami Népi Együttes előadása a Müpában.
 
Fotó: Rosta Márk

Még nem árulja el a Kispál és a Borz, kik lesznek a vendégeik az MVM Dome-ban

Az biztos, hogy nem nosztalgiázni szeretnének évzáró nagykoncertjükön: csupa újdonsággal és egy óriási házibulival búcsúzik 2024-től a zenekar.
 
 Fotó: Northern Lights Photo HU

A fejezet, ami kimaradt a nagy punk könyvből: a Bankrupt-sztori

Nemrég számoltunk be arról (link a cikk végén), hogy megjelent a "Nem az a punk, aki… 2. A vasfüggöny felgördül" című könyv, amely a magyar punk történetét a rendszerváltástól 2004-ig tekinti át. A szerkesztők a BANKRUPT zenekart is felkérték anno a saját történetük...
 
Cat Power tényleg eljátssza Bob Dylan legendás koncertjét az Akváriumban

Cat Power tényleg eljátssza Bob Dylan legendás – és botrányos – koncertjét az Akváriumban

2025. június 18-án az Akvárium Klubban, ha nem is újraélhető, mert a zenetörténet efféle pillanatai egyszeriek és megismételhetetlenek, de felidézhető az 1966-os, londoni, Royal Albert Hallban rendezett koncert, amelyen, finoman szólva, vegyes fogadtatásban részesült a zenész.
 
 
Újra átélhető a Makám jubileumi koncertje

Újra átélhető a Makám jubileumi koncertje

Volt egyszer – 2024 februárjában – egy Makám-koncert a Zene Házában. A jubileumi, a 40 évet köszöntő koncerten a Makám első időszakát idézték meg: az 1988-1998 során megjelent első négy nagylemez instrumentális megszólalását a végén egy kis csavarral, Magyar Bori énekével...
 
Fotó: ThisIsEngineering/pexels.com

2028-ig a zenei alkotók jövedelméből 10 milliárd euró kiesést okozhat a mesterséges intelligencia

Elkészült az első tanulmány, amely globális szinten méri fel, hogy mik lehetnek a generatív MI gazdasági hatásai a zenei és az audiovizuális területen. Ha a jelenlegi jogi szabályozás megmarad, akkor az alkotók nem nagyon fognak profitálni az MI forradalmából...
 
Fotó: Tompos Kátya Alapítvány

Üzenet az adakozóknak

Véglegesen rendeződik az idén májusban elhunyt színművész, énekes, Tompos Kátya gyógykezelésére korábban a Fábián Juli Emlékalapítvány keretében felajánlott adományok sorsa.
 
Wanna be friends? KAMRAD visszatér

Wanna be friends? KAMRAD visszatér

Miután az I Believe és a Feel Alive című slágereivel egész Európát meghódította, KAMRAD visszatér Budapestre, hogy az Akváriumban is bemutassa vadonatúj, "wanna be friends?" című középlemezének dalait és persze a legnagyobb közönségkedvenceket.
 
Fotó: Recirquel

Nyolcszáz négyzetméteres labirintussal várja a nézőket a Recirquel különleges előadása

A Recirquel nagyszabású IMMERZÍV előadása, a Walk My World jövő év novemberétől lesz látható Budapesten, a Millenáris B épületében, a nagycsarnokban.
 
Minisorozat készült a Carson Coma európai turnéjáról

Nyugatra mentek a keleti zenészek – minisorozat készült a Carson Coma európai turnéjáról

A  6 részes videósorozat, az EU TOUR napló minden epizódjában egy-egy zenekari tag mindennapjait követhetik végig a nézők, a reggeli ébredéstől a koncerten át egészen a lefekvésig. 
 
Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek