A nagy sztárok halála után mindig jön egy per

2018/02/13  ·   Bulvár   ·  Index.hu, koncert.hu

Viszonylag rendesen beszámoltunk arról, hogyan rendítette meg Franciaországot Johnny Hallyday halála. Ha valaki nem olvasta, alant csatoljuk, de annyit elmondunk, több tízezer rajongó búcsúztatta a "francia Elvisként" is ismert francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n. Ahogy az lenni szok', sokat nem kellett várni a perre sem.

Fotó: Feltehetően ez az utolsó fotó, amelyen a 4 gyerek együtt látható (Daily Mirror). Már a temetésre sem egy gépen utaztak.

Az Index számol be arról, hogy Johnny Hallyday vér szerinti gyerekei, Laura Smet és féltestvére, David Hallyday pert indítottak, mert a zenész minden vagyonát negyedik feleségére, Laeticiára és két örökbefogadott lányukra hagyta.

A 34 éves Laura Smet (édesanyja Nathalie Baye színésznő) hétfőn jelentette be, hogy semmit nem örökölt apja után, „még a neki szentelt, Laura című kislemezének a borítóját sem".

Így ír minderről:

"Kedves Papa, két hónappal azóta elmentél. Annyira hiányzol, ugyanakkor soha nem éreztem magam ilyen közel hozzád. Néhány nappal ezelőtt megtudtam, hogy írtál egy olyan végakaratot, amelyből teljesen kizártál Dávidot és engem. Csak néhány héttel ezelőtt volt, hogy együtt ettünk, és azt mondtad nekem: "Szóval, mikor lesz gyermeked?"
De mit tudok továbbadni ennek a gyermeknek abból, akit annyira csodáltam? ... Sok kérdés válasz nélkül. Olyan sokszor titkolnunk kellett, hogy találkozunk vagy hívjuk egymást. Belehalok abba, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőled, papa, legalább ezt tudod? ... (De) hallom, papa, és úgy döntöttem, hogy harcolok. Szerettem volna, ha ez a családban maradna, de sajnos ez a család nem hagy más lehetőséget."

51 éves fia, David (édesanyja Sylvie Vartan énekesnő) is jogi úton próbálja rendezni a kérdést.

Johnny Hallyday és új családja felváltva élt Los Angelesben, Franciaországban és Saint-Barthélémy karib-tengeri szigeten, ahol végül eltemették. A kaliforniai törvények értelmében érvényes a rocksztár végakarata, a francia jogszabályok azonban nem teszik lehetővé a vér szerinti gyermekek teljes kisemmizését.

Nagyjából 100 millió euróról van szó...

És tényleg hatalmas tömeg búcsúztatta Párizsban Johnny Hallydayt

 

Meghalt a francia Elvis

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek