Császár Előd pólója

2019/11/14  ·   Bulvár   ·  mmi

Véletlenül láttam azt a főzős műsort – jó, nem végig, max. negyedóra –, amelyben visszatért a képernyőre Császár Előd. Speciel nem ismertem meg. Amikor kiírták a nevét, leesett az állam. Mert a pólóján a feliratot előbb le tudtam fordítani...

Mennyire volt szerencsés Császár Előd pólválasztása?

Kezdjük az elején, mert vannak itt jópáran, akiknek ez a név bazira semmit sem mond. Segít a másik barátunk és a Jogi Fórum.

1989-ben alakította meg a Borderline Projectet, majd egykori iskolatársával és barátjával, Hoffer Danival az FLM duót. Több televízióban dolgozott, a Magyar Televízióban Császármorzsák címmel vezetett éjszakai műsort, de elhíresült mondása ('Kapd be a faxom') miatt a műsor megszűnt. A Danubius Rádióban egy éven keresztül volt műsora. 1996-ban duettet énekelt Eördögh Alexával, Tiltott szerelem címmel. Ezután szólóénekesként folytatta pályafutását. Produceri munkát vállalt a TNT első lemezén, az Exotron-project lemeze pedig Moldvai Márk közreműködésével jelent meg.

 

Császár Előd 1998. december 17-ig Magyarország egyik legnépszerűbb popzenésze volt. Ezen a bizonyos decemberi napon azonban halálos közlekedési balesetet okozott. A Szilágyi Erzsébet fasoron autójával (amellyel 50 helyett kb. 90-nel ment) megcsúszott és karambolozott egy rendőrautóval, amelynek vezetője, egy 25 éves rendőrtiszt meghalt. Halált okozó közúti baleset okozása, csalás kísérlete és közokirat-hamisítás miatt is elítélték, de nem kellett börtönbe mennie, mert ügyvédje elérte, hogy 2001 tavaszán felfüggesztett börtönbüntetést, valamint százezer forint pénzbüntetést kapott. (Ezt megelőzően is volt egy balesete, melynek során elgázoltak egy gyalogost. Az énekes azt állította, hogy nem ő, hanem a barátnője vezetett, az elütött férfi pedig részeg volt. Az áldozat azonban határozottan állította, hogy a volán mögött Császárt látta, orvosa pedig cáfolta, hogy a baleset előtt alkoholt fogyasztott volna.)

Az ítélet hatalmas közfelháborodást okozott, s ezzel Császár magyarországi karrierje véget is ért. Az öt és fél évig elhúzódó procedúra után DJ Shane54 néven újrakezdte az életét. Európai és tengerentúli piacra dolgozik saját dalokkal, remixekkel. Tehát vannak itt még kanyarok, javasoljuk a két belinkelt oldal áttanulmányozását.

"Két évtized után most itthon is megpróbálja. Lesz, aki gyűlölni fogja és rendőrgyilkosnak nevezi. És lesz, aki ad neki egy második esélyt. Én az utóbbi leszek." – írta Földvári Zsófi a Bors véleménycikkében, amelynek az ELŐD SANSZA címet adta.

Nos, hogy miként élt Császár Előd ezzel a "sansszal"?

Úgy, hogy a műsorban viselt pólója felirata ez volt: NO MISTAKES JUST HAPPY ACCIDENTS.

Zaksőn, mondhatnák páran, leginkább olyanok, akik '98 tájékán még nem annyira vágták a magyar könnyűzenét meg a magyar nehéz életet. De ha mindehhez hozzávesszük, hogy 2009 végén, egy másik főzős műsorban felkeverte az amerikai rapper, Ice-T Copkiller (Zsarugyilkos) című dalát, a vadabb gondolkodásúak akár arra is gondolhatnának, hogy ez az ember egyszerűen szociopata. (Az adásrendező meg egy idióta? A kereskedelmi tévék jelenlegi, morális vs. jövedelmező dilemmájából általában az utóbbi jön ki győztesen, mindegy, mit, csak írjanak a műsorról, pörögjön az a számláló, az éli túl, akit néznek...)

Nos, vagy mégsem szociopata, vagy szólt valaki neki, így az alábbi levelet juttatta el a 444 szerkesztőségébe:

„Mindekitől teljes szívből bocsánatot kérek, akit érthetően megbántottam, ez nem állt szándékomban, pláne kegyeletet sérteni a viseletemmel. Sosem mondhatom elégszer mennyire sajnálom ami történt.”

Vajon mi lesz a következő dobása? Sanszos, hogy lesz még?

 

Cászár Előd, póló, baleset

 

 

Szólj hozzá!


Új szabadtéri koncerthelyszín nyílik Budapesten

Új szabadtéri koncerthelyszín nyílik Budapesten

Szabadtéri koncerthelyszínt nyit új főzdéje mellett a Monyo – értesül a Kreatív.hu
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Lobenwein Norbert: 2021 nyarán már jó eséllyel lesznek tömegrendezvények

Lobenwein Norbert nagyon sok mindennel, de alapjában véve mégis egy dologgal foglalkozik, fesztiválszervezéssel: a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound társalapító-főszervezője, a Sziget Szervezőiroda egyik tulajdonosa, a MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál társalapítója, az Akváriumot üzemeltető cég egyik tulajdonosa, a Road...

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Mit tehet a zenész, ha nem koncertezhet?

Ezt a kérdést természetesen brit, továbbá magyar és karagandai tudósok teszik fel, s mivel "immár globális az imperialista kapitalizmus, amelyben elvárt, hogy smileyval a kopoltyúnkon boldog halakként ússzunk", a válasz nem lehet más a túlélés feltételeinek megteremtése céljából, mint az öröm- és pénzszerzés egyéb módjainak...

Este 8 után is kimehetnek majd az utcára, akiket már beoltottak

A 444.hu számolt be arról, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfónazt mondta, hogy védettséget igazoló okiratot (egy plasztikkártyát) kaphatnak, akik már megkapták az oltást vagy már átestek a koronavíruson.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek