Császár Előd újra a rádióban - Helyet kapott a Sláger FM csapatában

2019/06/22  ·   Bulvár   ·  Labancz Andrea

Nagy port kavart az egykoron szép reményekkel induló popsztár rádiós visszatérése a kommentelők közt, mivel az emberek jelentős része a mai napig nem bocsátotta meg neki, hogy 1998-as halálos közúti balesetet okozó ügyében csupán felfüggesztett büntetéssel távozott a bíróságról.

Fotó: Femina.hu

Bár már 21 év is eltelt azóta, magyar ember nem felejt, és nehezen is bocsát meg. Kitűnő péda erre az FLM egykori frontemberének Császár Elődnek ügye, ami a kezdetek óta a nyilvánosság előtt zajlott. A fiatal sztár némi tudatmódosító szer kíséretében karambolozott egy rendőrautóval, aminek sofőrje sajnos életét vesztette. Hosszas huzavona után végül 2001-ben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint százezer forint pénzbüntetés lett az ítélet, amit a nép szinte egyöntetű haraggal és megvetéssel honorált.

Később DJ-ként próbált Shane 54 álnéven újra közel kerülni a tűzhöz, és több-kevesebb sikerrel ez be is jött, viszont életrajzi könyve óriási bukás volt.

A 46 éves Császár Előd most új esélyt kapott, ugyanis a Jáksó László kreatív igazgató irányítása alatt lévő Sláger FM hétvégi Sláger DJ műsorának házigazdája lesz Náksi Attila és WhiteBoy mellett.

Bár a DJ nem kívánt nyilatkozni az ügyről, Jáksó László a Borsnak adott nyilatkozatában a következőket mondta:

"Elődnek a baleset előtt szép karrierje volt, jó zenét csinált. Emberként semmi közöm hozzá, egy hülye gyereknek tartom, és csak udvariasságból használom ezt a kifejezést, mert kreatív igazgatóként engem minősítene, ha durvább kifejezéssel illetném. Soha nem hallottam nyilvánosan bocsánatot kérni. Nekem fontos a rádióm és a zenei minőség. Attól, mert valaki rossz minőségű ember, még lehet tehetséges. A hallgatóknak joguk van eldönteni, hogy elfogadják vagy sem. Az ő döntésüket pedig tiszteletben fogjuk tartani" – mondta Jáksó, majd hozzátette. – "A zenénk egy korszakról szól. Ha sikerül felidéznünk a hallgatókban azt az ízt, illatot, élményt, ami egy adott dalhoz kapcsolódott az életükben, akkor már elértük a célunkat."

Császár Előd, Sláger FM, DJ, visszatérés, rádió

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek