Darwin-díjat érdemelne az elhunyt gitáros – azért sajnáljuk, persze...

2018/05/31  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A 24.hu írta meg ( és még sokan mások) az esetet a Pitchfork magazinra hivatkozva: Josh Martin, az Anal Cunt nevű amerikai grindcore metálegyüttes exgitárosa egy nem mindennapi balesetben vesztette életét.

Fotó: metalsucks.net

Az Anal Cunt (vagy AxCx) 1988-ban alakult a Massachusetts állambeli Newtonban és a 2001-2003 közötti hiátust leszámítva folyamatosan működött az énekes-gitáros frontember haláláig. 11 stúdióalbumot adtak ki, az utolsót Wearing Out Our Welcome címmel éppen működésük utolsó évében, 2011-ben.

Arról már hallottunk, sőt: novella és film is készült róla, hogy a lift "gyilkolt", mozgólépcső-balesetekről is írtak már, de nem ilyenről...

A rendőrségi beszámoló szerint a zenész egy bevásárlóközpontban járva az egyik mozgólépcsőn bohóckodott, annak gumikorlátján lovagolt, mígnem aztán feltehetően elvesztette az egyensúlyát és egy emeletnyit zuhanva az étkezdék között landolt. Becsapódáskor úgy beverte a fejét az egyik asztalba, hogy már nem tudták megmenteni.

Nem túl szerencsés csillagzat alatt született a formáció, a frontember, Seth Putnam mindössze 43 évesen hunyt el szívrohamban hét évvel ezelőtt. Josh Martin is mindössze 45 éves volt.

Lehet, hogy a dalcímválasztásuk hozott balszerencsét a bandára...

A cikk forrása

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek