Ezért rúga ki Környei Attilát az R-GO-ból Szikora Róbert

2018/12/07  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Nők Lapja Cafe terjedelmes – de tényleg mindenre kiterjedő – interjút készített közelgő nagy koncertje alkalmából a zenésszel. Minket leginkább a zenei vonatkozású mondatai érdekeltek, ezekből válogattunk.

Fotó: Szikora Róbert Hivatalos FB

"Az R-GO-ban úgy volt, hogy két dobos lesz, én meg a Pasqaule. És hogy majd lesz egy énekes. Nem gondoltam, hogy énekesnek kell lennem, sőt a Révészt akartam, de nem mertem szólni neki."

"Megszólalt a „Létezem”, és egy üzenet a Hungáriának. Más a szöveg, más a név, más a ruha. „Mit szólsz, milyen az élet?” Öt tagú volt az R-GO, mutattam az utat, ergo létezem, és ti mentek a levesbe. És ez így is volt, mert hat évig az év zenekara voltunk."

"Cseh Tamás fazontalan, hangtalan volt, gitározni sem tudott, a személye viszont olyat ütött, hogy nem tudtad kikerülni. Ezt nevezik karizmának, ezt nevezik hivatásnak."

"... Hibáztam, persze. A legjobb barátomat, Környei Attilát azért rúgtam ki az R-GO-ból 1988-ban, mert késett egy fotózásról. Amikor megjelent, már annyira pipa voltam, hogy azt mondtam, Attikám, akkor ennyi volt."

Ha azt vesszük, hogy Környei indította el a pályán Szikorát (A bátyjával alapított Fermben dobolt Szikora, amikor Fenyő lecsapott rá, és vitte a Hungáriába. Ebben a zenekarban kezdett egyébként Karácsony János, Menyhárt János, Kékes Zoli, de maga a zenekar, soha nem tudott egyről a kettőre jutni – ezt maga Környei nyilatkozta), akkor ez nem volt egy elegáns húzás. De minden jó, ha a vége jó: a közelgő arénás koncerten Környei Attila is ott lesz – mint ahogy a többi ős-R-GO-tag: Barile Pasquale, Holló József és Kozma Tibor is.

A teljes interjú itt olvasható

Szikora Robi, R-GO, Arána, Környei Attila

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek