Letartóztatták Maroon 5 basszusgitárosát

2020/07/02  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A 24.hu szúrta ki a külföldi sajtóban, hogy szombaton letartóztatták Mickey Maddent.

Fotó: Maroon 5  FB

A Pitchforknak a Los Angeles-i rendőrség megerősítette, hogy a (nőtlen)  Maddennel szembeni vád a vele egy háztartásban élők bántalmazásával kapcsolatos. A zenész azóta már szabadlábon van, miután kifizette az 50 ezer dolláros óvadékot.

A törölt turnéjuk után még ezért is fájhat a banda feje, főképp azt nézve, hogy a nem túl sűrűn hulló posztjaik között az egyik legutóbbi ez volt:

 

A hír forrása

 

A 41 éves Maddennek egyszer már meggyűlt a baja a rendőrséggel: 2016-ban valamiféle balul sikerült drogügyletbe keveredett, de akkor egynapos közmunka fejében ejtették a vádakat. A mostanit még nem kommentálta.

Madden a Maroon 5 egyik alapító tagja, a korábbi inkarnációjában, a Kara’s Flowers-ben is játszott. A trió  – Madden, Adam Levine énekes és Jesse Carmichael multiinstrumentalista – később kiegészült, megváltoztatták a nevüket, és 2002-ben kiadták debütáló albumukat  Maroon 5 néven. Legutóbb Jimmy Fallon műsorában "léptek fel" az egyik leghíresebb számuk covid-verzójával:

 

 

 

Maroon 5, Mickey Madden, letartóztatás

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek