Pink elárulta a hosszú házasság titkát

2020/06/22  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A karantén egyes kapcsolatokat megerősített, másokat szétzúzott: vannak országok, ahol például megugrott a válások száma. Pénteken a Walk Me Home énekesnője egy beszélgetést közvetített az Instagramon terapeutájával, aki immáron 20 éve áll már mellette.

Pink elárulta a hosszú házasság titkát

Jó, azt tudjuk, hogy Amerikában terapeutához járni kábé annyit jelent, mint fodrászhoz menni, de ha külső segítséggel megmenthető egy házasság, más éghajlaton is érdemes igénybe venni...

Pink kapcsolata az ex-motocross versenyző Carey Harttal 2001-ben kezdődött, és 2006-ban feleségül is ment hozzá. A pár – akik két gyermek, a 9 éves Willow és a 3 éves Jameson szülei – az évek során többször is szakítás szélére került, de a válásig szerencsére nem jutottak el. Ám ebben elég sok munkájuk volt.

"Hiszek a terápiában, hiszek a munka elvégzésében, tudom, hogy ez segít" – mondta az énekesnő.

Úgy véli, a párok egy idő után csak elbeszélnek egymás mellett, és egyikük sem érti, mit akar a másik, s ez nem férfi- vagy női dolog – mindenkire érvényes. Állítása szerint, ha a terapeutája nem lenne közöttük afféle tolmácsként, már rég nem lennének együtt.

"Ez tökéletes példa arra is, ami jelenleg hazánkban történik. Nem tudjuk, hogyan kell szeretni egymást, nem tudjuk, hogyan kell eljuttatni az üzeneteinket, nem tudjuk, hogyan kell kommunikálni" – tette hozzá.

Pink őszintén beszélt a saját hibáiról is, például arról, hogy megtörtént, csak sorolta és sorolta párja hibáit, majd amikor a terapeuta "közbelépett", rájött, hogy mennyi hülyeséget hordott össze, hogy valójában vele van a baj, nem a férjével.

Az énekesnőnek sem volt ez egy jó év eddig, nemcsak ő, hanem hároméves kisfia is megfertőződött a koronavírussal, szerencsére mindketten felépültek. Akkor Pink egy rendkívül nagylelkű, egymillió dolláros adományt ajánlott fel, amivel betegek életét menthette meg, most talán házasságokat húz ki a szakadékból.

A hír forrása

 

 

 

Pink, házasság, terápia

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek