Sinéad O'Connor egy teljes évig rehabon lesz

2020/11/13  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Tavaly az Akváriumban lépett fel, most elhalasztja 2021-es turnéját az énekesnő, akiről éppen nem tudjuk, mi a használatban lévő neve, maradunk az eredetinél. A HVG-ben olvastuk a hírt.

Fotó: YT

Az ír énekesnő maga jelentette be, hogy kezelni kell a traumáját és drogfüggőségét.

A probléma nem újkeletű, három éve került fel az internetre az a videója, amit szintén ő maga tett közzé a közösségi oldalán, és amiben valójában segítséget kér az emberektől úgy, hogy megosztja gondolatait a nagyközönséggel. A kisfilm meglehetősen megrázóra sikeredett, az énekesnő többször is zokogásban tör ki és szemmel láthatóan nagyon rossz állapotban van. Egy évvel később azt jelentette be, hogy áttér az iszlám vallásra, egyúttal Shuhada 'Davittre változtatta a nevét. Amikor négy év kihagyással turnéra indult, amely Budapestet is érintette, azt gondoltuk, minden rendben van, de közben jött a vírus, ami nem csak anyagilag, de mentálisan is padlóra küldte a zenészeket, és ez a helyzet a magyar zenekarokat sem kerülte el.(Erre a témára egyébként még visszatérünk ma.)

"Az énekesnő annyit elárult, hogy nem a marihuána, amit 34 éve használ, okozott nála addikciót, hanem másfajta drog, és egy szerettének az elvesztése mélyen megrázta őt az utóbbi időben. Az egyik gyerekének a betegségét is fel kellett dolgoznia, de szerencsére a gyerek már meggyógyult" – olvastuk a HVG-ben, és azt is, hogy 2022-ben megtartja a turnéját, a memoárja jövő júniusban jelenik meg és addig aTwitteren ad majd jelet magáról.

Drukkolunk! Neki is, mindenkinek, mert ez – mármint nem a függőség, hanem a pandémia – mindannyiunk problémája.

 

 

 

 

 

Sinéad O'Connor, rehab

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek