Szégyenpadra ültették a Vígszínházat, mert nem kellett nekik a Somló-musical

2017/12/04  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, BORS

Nem kellett a Somló Tamás dalaiból készült musical a Vígszínháznak – adta hírül a Bors, s az értesülést egy csomó portál átvette. Tényleg hangzatos cím...

Szégyenpadra ültették a Vígszínházat, mert nem kellett nekik a Somló-musical

A Bors úgy tudja, a musical szerzője, Szabó Tamás tavasszal küldte el nekik a művet, ám a néhány hónapos átfutási idő után nemleges választ kapott. A lap szerint úgy is illik, hogy a Vígben landoljon a kézirat, hiszen az intézmény zenei vezetője nem más, mint az LGT frontembere, Presser Gábor. (via Bors)

Nos, az a felemlegetett tény, hogy Presser milyen kapcsolatban volt Somló Tamással, valamint az, hogy a család zöld utat adott a szerzőnek, még egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy a darab jó. Hogy megfelel a színház elképzeléseinek. Valamint azt sem, hogy az elkövetkező évekre szabott terveikbe belefér, gyanítani lehet, hogy nem hetekkel előre előre gondolkodnak.

Csak találgatunk, az információ kevés.

Szabó Tamásról annyit tudtunk meg (a Google a mi barátunk, mert nem vagyunk a témában járatosak), hogy ötletei nyomán alkalmazta színpadra a hatvanas évek egyik legsikeresebb magyar filmjét, a Tanulmány a nőkről-t a Madách Színház. Erről az előadásról itt olvastunk kirikát.

Szóval, nekünk ez kevés ahhoz, hogy elverjük a port a színház vezetésén.

A Borsból egyébként megtudtuk azt is, hogy Kozsó visszanövesztette a tincsét, és azt is, hogy a Korda-házaspár 400 ezret kér fellépésenként.

Bulvárhíreket mondtunk.

 

Somló Tamás, musical, Vígszínház, Presser Gábor

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek