Szécsi Pál 80

Valaki nagyon nem bírja a Delta zenekart – rémálommá vált a szombathelyi koncert

2019/12/15  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Tartozunk egy vallomással: eleddig fogalmunk sem volt erről a formációról, viszont a tény, hogy például az egyik klipjük hatmillió feletti megtekintésnél járt, arra enged következtetni, hogy mások viszont igen.

Valaki nagyon nem bírja a Delta zenekart – rémálommá vált a szombathelyi koncert

Félbeszakadt a telt házas Delta koncert az Arena Savariában, miután valaki bejelentette, hogy bombát rejtett el az épületben. A kiürítés után verekedés tört ki az utcán, amit a rendőrök gyorsan megfékeztek – írja a Nyugat.hu.

De itt még nem volt vége a dolognak.

Hajnali két óra előtt kigyulladtak a fények az Arena Savariában és a Delta zenekar koncertje közben és az együttes tagja bejelentette, hogy bombariadó miatt mindenkinek el kell hagynia az épületet. Erre figyelmeztettek a biztonságiak is, azonban néhány – feltehetően már nem szomjas – ember poénra vette az egészet, és sportot űzött abból, hogy visszalógott a koncerthelyszínre. (Nagyjából olyan lehetett, mintha a rendőrök egy zsák bolhát hajkurásztak volna...)

Mások beugrottak a ruhatárba, és felmarkoltak több kabátot. Emiatt terjedt el az a rémhír a kint állók között, hogy ellopták a kabátokat. A portál úgy tudja, hogy a későbbi verekedés kirobbanása a kabátos és kabát nélküli bulizók között történt: egy férfi már megsérült, amikor hanyatt esve beverte a fejét az aszfaltba. A mentők kórházba szállították, a verekedőket pedig a rendőrök szállásolták el. 

Aztán megint történt valami: egy mozgássérült férfi szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak, majd hátratolatott a motoros székével, és megismételte a manővert. (Nem kis meglepetésre a férfi azt követelte, hogy őt is kezeljék úgy, mint bárki mást és állítsák elő a rendőrségre, mivel egy hétköznapi embert simán bevinnének 72 órára, ha megrugdos egy rendőrautót. A feltehetően kapatos "merénylőt" a barátai végül felpofozták, hogy magához térjen, és ők is cibálták el a helyszínről...)

Hajnali öt órára a legtöbben már visszakapták a kabátjukat és nagyobb rendbontás nélkül kiürült az Arena Savaria környéke. A rendőrség keresi a telefonálót.

A kommentekből az derül ki, hogy azért akadnak olyanok is, akik kabát nélkül mentek haza, nekik állítólag a rendőrség hétfőn visszaszolgáltatja a ruhadarabot. Bónusz tanulság: SOHA ne hagyd a kabátodban a kocsikulcsodat!

Arról egyelőre nincs információ, hogy lesz-e pótbuli vagy visszaadják-e a belépők árát,  a zenekar így reagált:

December 20-án Veszprémben lépnek fel.

 

 

 

Delta zenekar, Szombathely, botrány, bombariadó

 

 

Szólj hozzá!


Mamma Mia! a BOK csarnokban

Mamma Mia! a BOK csarnokban

Az évadban csak két napig, december 1-jén és 2-án látható a Madách Színház nagy sikerű Mamma Mia!-előadása Budapesten
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A Koncert.hu ajánlja: fél tucat esemény a héten a kultfilmtől Taylor Swiften át a f*sz* kis buliig

Ötnél persze sokkal több koncert, esemény, buli lesz a héten, csak egy laza keresztmetszetet adunk rról, milyen sokszínű a budapesti zenei élet: van itt minden :)

Rengeteg fotóval megérkezett a nagy Fishing-könyv

A Beck Zoltán (30Y) több mint 200 oldalon, több mint 100 fotó kíséretében vállalkozott arra a különleges feladatra, hogy megörökítse az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál eddigi történetét. A könyv mérete és súlya is tekintélyes: a 24x31 cm-es kötet 2,6 kilót nyom.
Új koncertek