Édesapja haláláról énekel David Duchovny

2019/01/28  ·   Dalsztori   ·  koncert.hu

Az X –akták Mulder ügynökeként megismert színész, egy új önkifejezési formát talált, a rockzenét. David Duchovnyt most egy új videóban láthatjuk, melynek címe, „Egy idegen a Szent Szívben”.

Édesapja haláláról énekel David Duchovny

A dal a 2018-as albumbáról való, amely a „Minden harmadik gondolat” elnevezést kapta. A videóban édesapja haláláról és az azzal kapcsolatos felismeréseiről mesél.

A számot az az élmény ihlette, mikor egy európai turné során Párizsban járt és belső hívásra meglátogatta a Szent Szív bazilikát.

„Párizs az a hely, ahol édesapám meghalt több mint tíz évvel ezelőtt. Éppen rá gondoltam, amikor a Montmartre-i szállásomon a Szent Szív bazilikáról olvastam... mikor odaértem a templomba még mindig édesapámra gondolva, azt hallottam, hogy ezen a helyen az emberek nem magukért, hanem elsősorban másokért imádkoznak, nem is az ismerősökért, hanem általánosságban az emberiségért. Így hát beléptem a templomba és imádkozni kezdtem, pedig igazából sosem imádkozom, de azon a helyen ez természetesnek hatott. Hirtelen megértettem mit jelent a tiszta vallás: másokért imádkozni. A dal abból az ihletett állapotból született”.

A színész-előadó-rendező-író-miegymás február 11-én ad koncertet Budapesten, ez alkalomból üzent is magyarországi rajongóinak:

 

David Duchovny, koncert, MOM, Mulder ügynök

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek