Naponta négy fiatal gondol az öngyilkosságra – nekik (is) szól a Konyha új dala

2024/03/26  ·   Dalsztori   ·  koncert.hu

A Konyha csapata – ahogy az elmúlt három koncert-szezonban – idén tavasztól őszig ismét sok ezer kilométert tölt a turnébuszban.Legfontosabb önálló koncertjükre a budapesti Kobuci Kertben kerül majd sor augusztus 7-én, ahol lassan hat lemezes életművük keresztmetszete mellett a Nem mondhatok le magamról is felcsendül majd. 

Naponta négy fiatal gondol az öngyilkosságra – nekik (is) szól a Konyha új dala

Naponta átlagosan négy fiatal keresi meg a Kék Vonal lelkisegély-szolgálatot, mert fél, hogy önmaga ellen fordul. Évente több mint 2000 esetben keresik meg a szervezetet olyanok, akik őket érő bántalmazásról számolnak be. A Konyha zenekar új, Nem mondhatok le magamról című dala, és a hozzá készült videóklip az alapítvánnyal való együttműködésben arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki bajba kerül, van kihez fordulni, és kérjen segítséget.

A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt Földrevaló című daluk járta be, amely bár egy konkrét személyről és a vele kapcsolatos gyászról-elengedéséről szól, A YouTube-hozzászólásokból az derül ki, hogy rengetegen saját szeretteikkel kapcsolatos érzelmeiket élték meg rajta keresztül.  A z új dal egy átmeneti krízishelyzetben íródott, ennek érzéseit-vívódását fogalmazza meg. 

Rendezte: Lehel Olivér

 

"A tudósok szerint minden ember életében van 8-10 nagyobb krízis, mindenkiében máskor és más jellegű. Ezekben a helyzetekben könnyen érezhetjük azt, hogy fájdalmunkban elveszítjük az irányítást a sorsunk fölött, és nem mindegy, hogy ilyenkor milyen döntéseket hozunk. Ez a dal is egy - utólag szerencsére átmeneti - krízishelyzetben született, egy szakítás utáni este, amikor azt éreztem, hogy bár kecsegtető lenne ámokfutásba kezdenem az éjszakában az érzéseim elől menekülve, többet nem mondhatok le magamról" – mesélt a dalszöveg hátteréről és születéséről Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere.

A zenekarban megfogalmazódott a gondolat, ha már ilyen komoly témát választott és remélhetőleg sok ember keres majd vigaszt a dalukban, szeretnének együttműködni egy olyan szervezettel, aki konkrét segítséget is nyújthat hasonló esetben. A Konyha kezdeményezéséhez a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány csatlakozott.

A szervezet bő 30 éve működtet ingyenes telefonos krízisvonalat annak érdekében, hogy gyerekeknek, kamaszoknak, felnőtt fiataloknak segítsen. 2023-ban 20 000-nél is több megkeresést kaptak telefonon, chaten vagy levélben. Leggyakoribb nehézségek a szorongás, lehangoltság, magány és az önértékelési problémák. Az elmúlt évben 1200 beszélgetés szólt érzelmi bántalmazásról, 500 alkalommal derült ki, hogy a hívót súlyosan elhanyagolják, több, mint 700 hívásban fizikai bántások miatt kerestek segítséget. Továbbá közel 500 gyerek mindennapjainak része a kortárs bántalmazás, és 363 alkalommal szexuális abúzusról beszéltek a Kék Vonal megkeresői. Naponta átlagosan 4 fiatal azért hívja a 116-111-es számukat, mert fél, hogy önmaga ellen fordul. 

"A Kék Vonal anonim és ingyenes szolgáltatásai azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik úgy érzik, nem tudnak a környezetükben lévő felnőttekhez fordulni. A tizenévesek, és fiatal felnőttek minden olyan személyes kérdéssel megkereshetnek minket, ami éppen foglalkoztatja őket. A fiatalok felé a legfontosabb üzenetünk, hogy bármi legyen, amit most nehéznek éreznek, nem kell, hogy egyedül küzdjenek. Nincs kis probléma, nagy probléma… Minden hívás, chatüzenet és levél egyaránt fontos, mindenki megértéssel és támogatással találkozik, ha hozzánk fordul. Természetesen nem minden helyzetben elég a beszélgetés, ahhoz, hogy jobb legyen, hogy biztonságba kerüljön egy fiatal. Ha egy gyerek veszélyben van, a cél az, hogy konkrét, segítséget szervezzünk számára . Nem csupán a fiatalok, de az értük aggódó felnőttek megkereséseit is fogadjuk – mondta el Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője.

Még egyszer kiemeljük: az alapítvánnyal való együttműködésben a Konyha zenekar és a klipes dal arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki bajba kerül, van kihez fordulni! Kérj segítséget!

És nem vagy egyedül:

 

Zenészek, akik nyíltan beszélnek mentális problémáikról

 

 

Konyha, öngyilkosság, mentális problémák, Kék Vonal

 

 

Szólj hozzá!


Nem mindennapi eseménynek ígérkezett – sajnos lemondták a Nine Inch Nails tagjainak fesztiválját

Nem mindennapi eseménynek ígérkezett – sajnos...

A Pitchfork beszámolója szerint még októberben törölték a Future Ruins nevű film- és zenei fesztivált, amelyet a Nine Inch Nails két alapembere,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive

Húsz év, megannyi tűzcsóva és egy zenekar, amely ma is úgy csap le, mintha most született volna: a Parkway Drive november 8-án az MVM Dome-ba érkezik, hogy a budapesti közönséggel ünnepelje fennállásának két évtizedét

Budapestre érkezik zenekarával Alice Cooper lánya

November 11-én a Beasto Blanco intenzív, színházi erejű show-val érkezik az Analog Music Hallba. A zenekar frontvonalában Chuck Garric és Calico Cooper – Alice Cooper és Sheryl Goddard lánya – áll, két előadó, akik együtt teremtik meg a banda látványos, teátrális és súlyos hangzásvilágát.
Új koncertek