Rapslágert ihletett az Oscar-díjas Deák Kristóf miniszériája

2018/03/29  ·   Dalsztori   ·  koncert.hu

A Comedy Central meglepetéssel készül a bolondok napja alkalmából: az Oscar-díjas magyar filmrendező, Deák Kristóf Eszméletlen című minisorozatának összes epizódjával.

 Rapslágert ihletett az Oscar-díjas Deák Kristóf miniszériája

A feketehumorral átszőtt produkció főhőse Géza, aki kómában, teljesen mozdulatlanul, talpig befáslizva fekszik egy kórházi ágyon. Körülötte hétköznapi emberek, orvosok, rokonok, ismeretlen ismerősök fordulnak meg és egészen elképesztő dolgok történnek – miközben mindenki azt hiszi, ebből Géza semmit sem érzékel. Pedig hősünk valójában nagyon is magánál van, így érzékeli a „mindennapos őrületet” maga körül, és persze mindenhez van egy-egy csípős megjegyzése.

Az Eszméletlen maratoni vetítéssorozat kapcsán zseniális rapsláger született a sorozat főcímdalából.

Mogyorósi Jánost Deák Kristóf kérte fel a produkció elkészítésére.

„Régi barát, ismeri a rajongásomat a nem szokványos zenei megoldásokért. Korábban játszottunk is egy zenekarban, így nem volt nehéz együtt dolgoznunk. Még nem láttam a forgatókönyvet, de már tudtam, hogy kórházi eszközök hangját is használni fogom az írásnál. A verbális megfejtő és énekes egy személyben Szendrői Csaba lett, aki szintén régi cimbora és már az Elefánt nevű zenekara előtt is nagyon bírtam, ahogy énekel. A további tervek között szerepel egy hivatalos videoklip és nálam egy saját album is. Szóval mindenképpen lesz folytatása” – árulta el a zenei producer.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek