174 ingyenes program 12 településen: Ipoly Feszt

2021/06/03  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Dunakanyar legnagyobb ingyenes összművészeti fesztiválja Szob, Vámosmikola, Nagybörzsöny, Márianosztra, Ipolyvisk, Letkés, Zalaba, Perőcsény, Helemba, Ipolydamásd, Kemence és Kóspallag településeket érinti június 18. és 20. között.

Fotó: Ipoly Feszt 2019

Az Ipoly Fesztet először 2019-ben rendezték meg a környékbeli települések összefogásával, a fesztivál második kiadására a járványhelyzet miatt idén kerül sor.

A térség az ország egyik legritkábban lakott vidéke, ezért a Börzsönybe látogatók természetközeli környezetben találják magukat. Az Ipoly Feszt során megnyílnak a tizenkét kistelepülés portái, így a fesztivál sajátos, családias hangulattal, a könnyű- és komolyzenei koncertek mellett kézműves és hagyományőrző programokkal és túrákkal várja a közönséget.
 
Az Ipoly Feszten fellép még mások mellett Nagy Feró és a Beatrice (
mint az énekes felidézte, két éve az első Ipoly Feszt első nagykoncertjét adta, a mostani fellépést pedig azért is nagyon várja, mert a járványhelyzet miatt régóta nem léphetett fel), a Balkán Fanatik, Bogányi Gergely, a Kormorán Varga Miklóssal, Deák Bill Gyula, a Follow the Flow, Kovács Nóri és Zenekara, a New Level Empire és Spigiboy is.

A rendezvénysorozat teljes programja a fesztivál honlapján lesz elérhető.

A fesztivál a rendezvény idején érvényes járványügyi előírásoknak megfelelően lesz látogatható.

Ipoly Feszt, Börzsöny, ingyenes fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek