20 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén indult a Dombos Fest

2021/06/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A civil összefogással létrehozott rendezvény azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált. A löszfal egy év kihagyás után ismét a legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is.

20 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén indult a Dombos Fest

Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünnepelték 2 éve, ahol a löszfalon táncoló Flock projekt művészeit ismertük meg. – ezt a meghatározó produkciót újra a löszfalra helyezik, ahol most további meglepetésre készülnek.

Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes, ha csak pár napra is, de a kulturális térkép egyik meghatározó egyedi szereplője legyen.

Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitó nap meghatározó koncertjét vélhetően a Parno Graszt adja, de legalább annyira várják Szabó Balázs trió-produkcióját is, ahogy Branka és Wertetics Slobodan duóját, mely a Balkán zenei világát mutatja be.

A Modern Art Orchestra az egyik legizgalmasabb big band a közép-európai régióban, mely repertoárján a világ jazz-standardjai, magyar szerzők művei és rengeteg improvizáció is hallható. Zenekarvezetőjük, Fekete-Kovács Kornél hiteles munkássága emeli őket a legnagyobbak közé.

A sokszínű koncerteken a Bazseva színtiszta népzenét játszik majd, Gyémánt Bálint gitáros a jazz és rock határait, Keck Mária énekes-táncos a flamenco világát, a Rustico formáció a népzene határait jelöli ki, míg a friss Fonogram-díjas Ötödik évszak a világzene érzéseit mutatja be.

A fesztivál állandó fellépőjének számító a Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett – évről évre itt adja a nyár emlékezetes koncertjeit.

Idén kiemelkedő gyerekprodukciókra is sor kerül - a Calabar cirkuszi világot hoz, míg Paár Julcsi népzenei mesevilágba röpíti a legkisebbeket, de két utcaszínházi produkció is várja már a gyerekek mellé a szülőket is a szombati napon.

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi menü nélkül, ahol idén a Híd kör, az Ex-symposion, Szépírók társasága, Zetna műhelyek is bemutatkoznak sok-sok irodalmár mellett. A fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés idén is tetten érhető.

 

Dombos Fest, Kishegyes, Parno Graszt, Lajkó Félix, fényfestés

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek