Menopauza

40 ezret költenek a fiatalok átlagosan egy fesztivál alatt, Krúbi a nagy kedvenc

2022/09/03  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A fiatalok több mint fele szülői forrásból jár fesztiválozni évente jellemzően 1-2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan 39.312 forintot költenek el – derült ki a BME Egyetemi Napok szervezőinek megbízásából készült kutatásból (nem reprezentatív – aszerk.)

 40 ezret költenek a fiatalok átlagosan egy fesztivál alatt, Krúbi a nagy kedvenc

Mi számít jó fesztiválnak?

Melyek Magyarország top előadói és fesztiváljai az egyetemisták szerint?

Mennyi kellene legyen egy sör egy fesztiválon?

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a BME Egyetemi Napok Fesztiválkutatásában, amelynek célközönsége a magyarországi felsőoktatásban résztvevő hallgatók voltak, így egyáltalán nem meglepő, hogy a forrásaik több mint fele a szülőktől származik, és bár viszonylag nagy volt a szórás, a legtöbben 50 és 100 ezer forint közötti összegből gazdálkodnak havonta úgy, hogy szórakozásra 31 624 forintot költenek átlagban ez idő alatt. A konkrét fesztiválozási szokásokat tekintve elmondható, hogy a kitöltők évente 1-2 fesztiválra járnak, fele-fele arányban ugyanarra vagy más-más fesztiválra.

A kutatás résztvevői átlagosan 39 312 forintot költenek egy fesztiválon, ami, ha jól számolunk, kb. nyolcezer forinttal több, mint amit havonta költenek átlagosan szórakozásra. Különösen érdekes ez annak tudatában, hogy a kitöltők közel kétharmada a fesztivált megelőzően otthon vagy a barátoknál fogyaszt alkoholt „alapozásként”, és a válaszadók kevesebb mint fele vásárol csak alkoholos italokat a fesztivál területén belül is. A BME kutatásában arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók szerint hány forint kellene legyen a sör ára. Az átlag 636 forint volt, de a legtöbben 400-500 forint közé áraznák be azt.

A kiterjedt kutatásban arra is keresték a választ, hogy melyik fesztiválon mennyibe kerülnek az italok. A Clientfactory 2022. nyarát átölelő, a magyarországi, nagy látogatottságú, zenei fesztiválókat kutató adatsoraiból leszűrhető, hogy a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget nagyságrendileg egy árszinten mozog. A vizsgált fesztiválok közül ezen a hármon a legdrágább, 1850 forint 4 cl vodka, de itt kell a legtöbbet fizetni egy energiaitalért is, egész pontosan 1100 forintot. A Campus és az Efott a jobban megfizethető kategóriába tartozik – s hogy hogy nem –, a BME Egyetemi Napok a legolcsóbb helyszínnek számít a fesztiválok körében. Utóbbi rendezvényen a folyóbor decije mindössze 300 forint, 4 cl keserű csak 800 forint, egy korsó csapolt sörért pedig 700 forintot kell fizetni, ami egy fesztiválon kifejezetten olcsónak számít 2022-ben.

A jegyvásárlással kapcsolatban a fiatalok zöme biztosra megy, vagyis csak azután váltanak bérletet, napijegyet, miután bejelentették a fellépőket.

Arra a kérdésre, hogy mi a fontos a fesztiválozóknak egy adott zenei rendezvényen, a következő válaszok érkeztek:

  • a hangulat, amelyhez szorosan kapcsolódik, hogy
  • kik lépnek fel rajta. Emellett a
  • biztonság kérdése, úgy személyi mint anyagi szinten fontos tényező, többen kifejtették a nyitott kérdéseknél is, miszerint az a jó fesztivál, ahol egyedül is jól és biztonságban érezhetik magukat.

Az Egyetemi Napok Fesztiválkutatásában azt is megkérdezték a fiataloktól, hogy hogyan vélekednek a magyarországi fellépőkről. A legtöbb válaszadó kedvence Krúbi volt, majd Dzsúdló, Halott Pénz, Valmar, Carson Coma és Wellhello. Megfigyelhető, hogy a top 6 névből négyen az utóbbi időkben tettek szert hatalmas népszerűségre, míg a másik két zenekar több éve vezeti a magyar top fellépők listáját,

E hat kiemelt fellépő közül négyen részt vesznek ezen a BME Egyetemi Napokon, amelyet idén, 15. alkalommal, szeptember 13 –15. között rendeznek meg. Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján 3 nap alatt 5 színpadon több mint 50 fellépő szórakoztatja majd a közönséget. A fesztivál szülinapi kiadására sikerült elhozni azokat a top előadókat, akik a kutatásban is az első helyeken szerepelnek, így fellép Krúbi, Carson Coma és Valmar is, mellettük pedig a Follow the Flow és Azahriah erősíti a line upot. Hogy korrektek legyünk, ide kívánkozik, hogy a folyóbor decije mindössze 300, 4 cl keserű 800 forint lesz majd, egy korsó csapolt sörért pedig 700 forintot kell a fesztiválon fizetni.

A teljes programbontás az egyeteminapok.hu oldalon lesz elérhető.

BME Egyetemi Napok, Krúbi, sör

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek