A B my Lake a Balaton Soundra költözik

2022/03/26  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Kétévnyi kényszerszünet után a legnagyobb underground elektronikus zenei fesztivált jegyző produkció szervezői úgy döntöttek, hogy idén a Balaton Sound ad otthont a fesztiválnak június 29. és július 2. között.

A B my Lake a Balaton Soundra költözik

A MOL Nagyon Balaton eseménysorozat részeként 2013-ban alapított B my Lake fesztivál már indulásának első évében elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja" díjat a hollandiai European Festival Awardson, az elmúlt évtizedben pedig három különböző helyszínen került megrendezésre hét alkalommal, bejárta a Balaton Régió különféle pontjait, Balatonvilágostól Keszthelyen át egészen Zamárdi szabadstrandjáig

Az underground elektronikus zene egyik kiemelkedő fellegvára most a Balaton Sound keleti oldalán épül majd fel két zenei színpaddal, a techno és house majd ötven nemzetközi sztár dj-jének részvételével (a line up-ot a szervezők egy héten belül ígérik). A B my Lake nevével fémjelzett területre érvényesek lesznek a Sound-jegyek, fordítva ez annyiban igaz, hogy azoknak a rajongóknak, akik még nem váltották vissza a jegyeiket, most automatikusan visszautalják a korábban megvásárolt belépőjegyeik árát, és ha szeretnének az eseményen részt venni, jelentős kedvezménnyel tudnak idén a Balaton Soundra belépőt váltani. 

 

B my Lake, Balaton Sound, fesztivál, nyár, Balaton, Zamárdi

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek