Menopauza

Velencén kezd ismét önálló életet a B my Lake

2022-ben, a két éves kényszerszünet után a B my Lake odaköltözött a Balaton Sound-hoz, Zamárdiba. A társbérlet egészen tavaly nyárig tartott, mert a Sound sorsa ősszel megpecsételődött azzal, hogy a település önkormányzata nem hosszabbította meg a fesztivál (Sziget Kft.) szerződését. Míg az utóbbi 2025-ben tuti elmarad, a B my Lake szervezői –Weekend Event (korábbi néven VOLT Produkció) és a DEADCODE PRODUCTION ma bejelentették, hogy az elektronikus buli Velencén kezd idén nyáron új életet.

Fotó: B MY LAKE
Eldőlt: nem lesz 2025-ben Balaton Sound

Eldőlt: nem lesz 2025-ben Balaton Sound

Szeptember végén Zamárdi képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem hosszabbítják meg a fesztivál szerződését. Akkor még arról szóltak – a nem hivatalos – hírek, hogy más települések viszont befogadnák a rendezvényt.
 
Fotó: Balaton Sound Official

NIMBY: Zamárdiban biztos nem lesz már Balaton Sound

Júliusban írtuk meg, hogy lejárt a Balaton Sound szerződése Zamárdiban. Akkor, bár elég sokan sejtették, még nem volt lejátszott a meccs, hiszen egy lejárt szerződést akár meg is hosszabbíthatnak, erre utaltak a szervezők akkori reakciói is. Nem így történt.
 
 
Fotó: MTI

Lejárt a Balaton Sound szerződése – kongatják a vészharangot a fesztivál felett

Ma reggelre minden lap nyitóhírei között szerepelt, hogy nem lesz többé Balaton Sound. Hol kérdőjellel, hol felkiáltójellel. Nem ez az első alkalom, hogy meginog a fesztivál léte Zamárdiban.
 
Lakatos Márk ismét divatshowkkal készül a Balaton Soundra

Lakatos Márk ismét divatshowkkal készül a Balaton Soundra

Lakatos Márk évek óta visszatérő partiarc a Balaton Soundon, idén is a kifutóra varázsol naponta három, exkluzív divatbemutatót.
 
Fotó: Balaton Sound

Partidömping délutántól pirkadatig – összeállt a Balaton Sound programja

Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, összesen közel 200 fellépő – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és vasárnap hajnalig meg sem áll Zamárdiban.
 
Ha VIP-es vagy, ezt itt egyszer mind a tiéd lesz

Ha VIP-es vagy, fiam, egy szép napon ez mind a tiéd lesz

Tegnap számoltunk be, hogy a a hazai partybrand-ek közül kik érkeznek majd Zamárdiba, ma az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról mesélünk, bár a fesztivál szlogenje szerint a Soundon mindenki VIP. De azért mindig vannak eggyel vipebbek...
 
 
Fotó: BAlaton Sound

Óriási partifolyam a tóparton: Balaton Sound 2024

Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból után most abból kapunk ízelítőt, hogy a hazai partybrand-ek közül kik érkeznek majd Zamárdiba.
 
Fotó: Balaton Sound

Még 30 név került fel a Balaton Sound fellépőlistájára

Erősödik az underground vonal a Soundon és újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon. Idén a a megszokottnál később – az érettségi és vizsgaidőszak után –, július 3-6. között rendezik meg a fesztivált a szokott helyen, Zamárdiban.
 
Fotó: Marshmello/FB

Marshmello, Lost Frequencies, Timmy Trumpet és más világsztárok a 2024-es Balaton Soundon

Továbbá Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján.
 
A megszokottnál egy héttel később lesz a Balaton Sound

A megszokottnál egy héttel később lesz a Balaton Sound

2024-ben az érettségi és vizsgaidőszak után, a nyári szezon elején lesz a Balaton Sound: július 3-6. között rendezik meg a fesztivált a szokott helyen, Zamárdiban.
 
Fashion show-val és vonuló utcaszínházakkal turbózzák fel a Sound zenei programját

Fashion show-val és vonuló utcaszínházakkal turbózzák fel a Sound zenei programját

A Balaton Soundon persze a zenéé a főszerep, de a program kikekeredik a fesztivál területén itt-ott felbukkanó utcaszínházi produkciókkal és a legvadítóbb kollekciókat felvonultató Fashion Show-val.
 
Megújul a vizuál a Balaton Soundon

Megújul a vizuál a Balaton Sound nagyszínpadán

A látványterv szerint komoly frissítést kap a világsztárokkal ellátott Balaton Sound nagyszínpadra, melynek legfőbb alkotóeleme – a legnagyobb nemzetközi elektronikus zenei fesztiválokhoz hasonlóan – egy bazi nagy ledfal.
 
Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek