A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

2024/03/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át helyszínét a Bujtor István Filmfesztivál.

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

Bujtor Balázs, a fesztivál névadójának fia az esemény sajtótájékoztatóján megemlítette, hogy apja a Sándor Mátyás forgatása idején találkozott Olaszországban Bud Spencerrel, és az olasz sztár kérdezte meg tőle, hogy miért nem készít ő is hasonló filmet. Ezek után írta meg a Pogány Madonna forgatókönyvét, amit azután 1,2 millióan láttak a magyar mozikban.

A színművész halála után, 2010-ben indult el Balatonszemesen a róla elnevezett filmfesztivál. Lutter Imre fesztiváligazgató szerint az utóbbi évekre "kinőtte magát" ez a rendezvénysorozat, ezért kerestek neki új helyszínt.

Az augusztus 22. és 25. közötti rendezvényre látványos programokat ígérnek a szervezők, bizonyítva, hogy augusztus 20-án nem ér véget a szezon a Balatonnál.

Négy kategóriában várják a nevezéseket a 2022. január 1. után készült filmek alkotóitól május 1-jéig. Fikciós kis- és nagyjátékfilmeket, dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket, animációs alkotásokat és versfilmeket várnak, amelyek a rejtély, a titokzatosság, az emberi sorstörténetek, társadalmi helyzetek bemutatását célozzák.

 Az elmúlt években egyre nagyobb volt a nevezett filmek száma, a legutóbbi, 2022-ben tartott fesztiválra 164 alkotást küldtek be. A zsűri elnöke most már negyedik éve Ferenczi Gábor filmrendező, tagja pedig Stork Natasa, Kalász József, Wiegmann Alfréd és Bunyik Béla, ez utóbbi a Los Angeles-i magyar filmfesztivál alapítója is, és a keszthelyi nyertesek közül több film is továbbjut általa az amerikai fesztiválra.

Az immáron keszthelyi fesztivál kísérőprogramjairól annyit lehet tudni, hogy a retró jegyében jelentős számú veterán autóval és azok felvonulásával várják a látogatókat, esténként pedig koncerteket tartanak a keszthelyi főtéren, miközben a vendéglátóhelyeken Ötvös Csöpi kedvenc ételeit is megkóstolhatják a résztvevők.

A szemesiek most egy kicsit szomorúak.

 

Bujtor István Filmfesztivál, Balatonszemes, keszthely

 

 

Szólj hozzá!


Gondolatok az Iron Maiden-frontember könyvéről

Gondolatok az Iron Maiden-frontember könyvéről

Nem azért került a látóterembe Bruce Dickinson önéletrajza*, mert idén is lesz Iron Maiden-koncert, kettő is (május 27-28., Aréna). Hacsak nem a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A Milkshake Man felrázza az A38 Hajót

Valójában nem ez a neve, hanem Go-Jo. De igazából Marty Zambotto-nak hívják, ausztrál énekes, zeneszerző, producer és hangmérnök. Ő képviseli Ausztráliát a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Szeptember 19-én először hallhatjuk Budapesten, az A38 Hajón.

Jello Biafra az új ellenállás dalává alakította át a Dead Kennedys ikonikus számát

A punklegenda a Necrot és a The Calaveras Brothers társaságában lépett fel a denveri Marquis Theaterben.
Új koncertek