A löszfal idén is a legszebb arcát mutatja majd: DombosFest

2022/06/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

22 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált. Idén 2022. június 30 – július 3. között mutatja majd meg a legszebb arcát a löszfal.

A löszfal idén is a legszebb arcát mutatja majd: DombosFest

Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen – ezt szeretnék a szervezők még szélesebb körben is bemutatni, így itt lesz a PajtaKult stábja is, mely a havi magazinműsorát Kishegyesen rögzíti majd júliusban.

A négynapos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitónap négy nagyon karakteres zenei világot mutat be. A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka családi koncertje minden generációt megszólít, de itt lesz három olyan produkció, mely a népzenéből merít más és más megvilágításba helyezve azt; a hazai Mezei Szilárd Túl a Tiszán innen nagyszínpadi produkciója, a világot járt Kerekes Band koncertje, míg az estét a Wine Club teraszán a Dresch Vonós Quartet zárja, a népzenét a jazz elemeivel fűszerezett produkciójával.

Július 1-én a balkáni zenéké a főszerep. Térzenét szolgáltat a Rézeleje fanfárosok csapata, itt lesz két fiatal, energikus tambura együttes, a mohácsi Poklade és a fővárosi Babra zenekar, illetve nagykoncertet és bulit szolgáltat sok-sok év után a fesztiválra visszatérve a Besh o droM! Érkezik majd a  Düvő színtiszta népzenét játszva, a Parno Graszt felhőtlen roma muzsikát szolgáltatva.

A fesztivál állandó fellépőjének számító Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége pedig ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon – évről évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit – idén a lengyel Volosi zenekarral, mellyel két éve úgy a lengyel, mint a magyar Fonogram-díjat is megkapták.

Lesz még képregénybörze, Dombos Visual, kortárs filmek, egyebek: a Flock projekt  például látványos akrobatikával teszi ismét emlékezetessé és legendássá a löszfalat.

A Dombos Festre jegyek a helyszínen vásárolhatók, a pontos program itt található.

 

DombosFest, fesztivál, Kishegyes, Lajkó Félix, Vajdaság

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek