A zárónapon mi ráfeküdtünk a pecsétgyűjtésre- ezeket a különböző programhelyszíneken lehetett beszerezni a programfüzetül is szolgáló "útlevélbe". A terv az volt, hogy az összes meglesz nap végére, de aztán egy picit belefáradtunk, így ha jól számoltam 3 hiányt könyvelhetünk el. A jó hír viszont az, hogy ennek ellenére is bekerültünk a Sziget Fesztiválköztársaság állampolgárai közé, amit hivatalos okmánnyal is bizonyítani tudunk! Azt hiszem kiérdemeltük.
Ami a programokat illeti úgy terveztem, hogy pontban háromkor kezdek a magyaroknál, mivel egy nagy kedvenc a Mocsok 1 kölykök ezt a pazar időpontot kapta. Azonban hétvége lévén a BKV istenei úgy rendelkeztek, minél hosszabb időt töltsek a megállókban várakozva, s ezzel gyakorlatilag a koncert végére sikerült beesnem. Innen is elnézést kérek a pontatlanságért. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bulit pontban fél négykor le is fújták, mivel ugyi kellett a hely a következőknek. Tehát, remélem, mindenki jól figyelt az időpontokat tekintve, ugyanis ha ügyesen számolunk, akkor ez kereken FÉL óra koncertidőt jelent! Mondom még egyszer FÉL óra! MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? Sírva könyörgöm, valaki magyarázza már el nekem hogy lehet az, hogy egy vidéki hakni fellépésre is több időt kapnak a tátogó sztárok, mint egy neves fesztiválon élő zenét produkáló fellépő???
De haladjunk is tovább. Az összegzést majd a végén. A Mocskok egy nagyon tehetséges fiatalokból álló zenekar, borzasztóan kellemes hangzásvilággal és egyedi szövegekkel. Aki sikeresen végignézte a bulit, annak csak halvány fogalma lehet arról mit művelnek a fiúk egy értékelhető koncerten. Őket a kissé alteres/verses szövegvilágú Esti Kornél követte, akik nem tartoznak kifejezetten a kedvenceim közé, de szintén fiatalok és szintén tehetségesek. A délután hátralévő részében róttuk a köröket pecsét ügyben, sikeresen regisztráltuk magunkat a bevándorlási hivatalban, majd a Vurstliban még le is rajzoltak minket. Igaz, kicsit úgy festek, mintha 20 évvel öegebb lennék, de valószínűleg az is közrejátszott, hogy már egy hete bulizunk megállás nélkül.
Igazából vasárnap egyetlen koncert érdekelt igazán, ez pedig az Empire of The Sun. Habár az simert slágereken túl nemigen ismerem a munkásságukat, de a fura jelmezekben pózoló fazonok mindig érdekesek. Először nem értettem miért pont a Party Arénába rakátk őket, de amikor elkezdődött a buli, minden kitisztult. Többek közt az is, hogy az említett slágereken kívül nekem nem sok közöm van ehhez a formációhoz. A fiataloknak viszont bejött a dolog, úgyhogy valószínűleg nem volt rossz döntés elhozni őket a Szigetre.
Amint végeztek, mi igyekeztünk a nagyszínpadhoz, ahol a híres dj, David Guetta szórakoztatta a népet. (Már ha ezt annak lehet nevezni.) Mi tulajdonképpen csak világító pálcikát szerettünk volna beszerezni, de távolból a kivetítőre nézve jól látszott, hogy a színes fények már pislákolnak, így szomorúan vettük tudomásul, hogy erről is lekéstünk.
És akkor néhány szó a sztárvendégről. Elöljáróban megjegyezném, a rádióban én is szívesen hallgatom a mester alkotásait, és ha netalántán (10 évente egyszer) elvetődöm egy diszkóba, akkor még táncolni is kedvem támad. Nadeviszont! Igaz, hogy nem vagyok jártas dj témában, azonban a szám közben hirtelen némára váltok, majd vissza effekt egy vidéki dizsiben, ahol max 1000 ember fordul meg talán még elmegy, ellenben egy ekkora tömeget megmozgató fesztiválon kifejezetten gagyi kategória. Nekem látványra se nyújtott maradandó élményt (Skrillex legutóbb milliószor hatásosabb volt), de ettől az állandó zene-csend-zene-csend játéktól a hátamon is felállt az összes szőrszál. Azt meg pláne nem értem, miért gondolta, hogy a fákingevribádifákingpucsufákinghendzápfákingindiér a leghatásosabb hangulatkeltő egy budapesti fellépésen. Az ilyen megnyilvánulás már rockzenei körökben is szánalmasnak mondható, de úgy tűnik David úrfinak elfelejtettek szólni, hogy ennyire nem vagyunk elmaradottak és igénytelenek. Vagy mégis?
Már a másik fél szem is jelezte, hogy a közönség aznapi összetétele hagyott némi kívánnivalót maga után. Amennyire én láttam előkerültek az általam csak "diszkópatkányok" névre keresztelt sötétség urai és hölgyei, akik életükben nem jártak még fesztiválon, és vasárnap is csak azért mentek ki, hogy elkészítsék a többezredik bepiált bulifotót, amit persze azonnal fel kell tölteni a fészbúkra, hogy a haveroknak eldicsekedjünk milyen fasza (avagy gecijó) volt a buli. Azt kell mondanom, ezekben a pillanatokban nem volt jó érzés magyarnak lenni a Szigeten.
Ennyit a zárószámról, ugyanis annyira felhúztam magam a kritikán aluli produkción, hogy duzzogva vonultam el inkább a cirkuszi sátorba. És milyen jól döntöttem! A másik fél szemnek korábban már sikerült végignézni a produkciót. Mi ugyan csak a felét láttuk, de még így is tátott szájjal és néma csendben figyeltük a porondon fellépő artisták minden mozdulatát. Azon túl, hogy csorgott a nyálunk a szépen kidolgozott férfitestek látványától, olyan profi módon sikerült összerakni a műsor szerkezetét: profi előadókkal és tökéletesen kivitelezett mutatványokkal, hogy transzközeli állapotban bámultuk az elénk táruló varázslatos világot. Óriási gratula az ötletért, a megvalósításér, és az előadásért egyarát! Nagyon remélem, hogy a MÜPA és a MACIVA közös produkciója elérhető lesz még a közeljövöben, mert akkor mindenkinek szívből ajánlom, mint szórakoztató programot.
A cirkusz - az igazi és a Guetta miatt kreált változat - annyira elvonta a figyelmünket, hogy így lemradtunk a tűzijátékról is, ami állítólag nem volt nagy szám. Erről nem tudok érdemben nyilatkozni, mivel kimaradt az életemből, de egyetlen percig sem bánom. Cirkusz után még visszahúzott a szívem a magyarokhoz, ahol épp a Kiscsillagra dalait énekelte üvöltve a közönség, majd a szünetben átballagtunk a Magic Mirrorba, ahol egykoron színvonalas programokkal várták a látogatókat. Éjfél elmúltával az a DJ Optik keverte a zenét, aki már hosszú évek óta a Magic Mirror rezidens lemezlovasa - és személyes kedvencem. Leginkább azért, mert az általa válogatott 80-as, 90-es, vagy néha becsúszó kicsit korábbi évek nagy slágerei szép emlékeket idéznek, de egyébként is kitűnő érzékkel válogat a számok közt. (Esküszöm ő tökösebb záróprogramot rakott volna össze, mint hires külföldi szakmabelije.) Némi táncikálást követően visszaballagtunk a magyarhoz, ahol a befejező ember ezúttal is Müller Péter Sziámi volt, barátaival karöltve. Úgy gondolom, a másik fél szem erről már mindent elmondott, úgyhogy nem is ragoznám tovább a dolgot. részünkről ezzel zártuk az idei Szigetet.
Konklúzió. Amikor az ember lánya először jár a Szigeten, még nem tudja mire számíthat, így jó esetben minden újdonság bámulattal tölti el. Aki viszont évek óta hazajáró lélek, annak bizony már elvárásai vannak, és könnyebben hajlik a kritikai észrevételekre. Ezek közül is van, aki csak fikázni tud mindent, és van, aki reálisan látja a dolgokat, tehát a jót és a rosszat egyaránt. Úgy gondolom, én ez utóbbi kategóriába tartozom. Attól függetlenül, hogy vannak nem és/vagy visszatetsző dolgok, még mindig szeretem ezt a közeget. Hogy miért? Először is természetesen a koncertek miatt. De a bulikon kívül a különböző érdekes és olykor elgondolkodtató, vagy éppen szórakoztató programok miatt is, ami nélkül nekem unalmas lenne a dolog. És igen, lehet fanyalogni a meghívott sztárok miatt, persze, hogy nekem is megvannak a kedvenceim, akiket szívesen megnéznék, de én azt mondom, ha összességében nézzük a felhozatalt, nem lehet okunk panaszra. Az egyetlen szívfájdalmam még mindig a magyar zenekarok hányattatott sorsa. Ezért elég pipa vagyok minden szervezőre, akit érint a dolog, és nagyon remélem, hogy jövőre ezen a szinten is javul a helyzet! A külföldiek nagyon aranyosak, nagyon kedvesek, nagyon sok pénzt hoznak, szeretjük is őket, de egy pindurkát jobban figyeljünk honfitársainkra, mert megérdemlik az egyenlő bánásmódot! Én azért büszkén hordom a szitizen kitűzőmet, hogy mindenki lássa, kettős állampolgár lettem! :)
Szólj hozzá!