A világ egyetlen víz alatti zenei fesztiválja az újranyitott magánszigeten

2019/10/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Két év után nyílt meg újra a turisták előtt az a magánsziget, ami régóta közismert célpont az amerikai gazdagok & híresek körében. A Little Palm Island a 2017-es hurrikán utáni viharkárok miatt tartott zárva, mostanra viszont teljes körű renováláson esett túl, és újra várja a látogatókat, akiknek persze semmi sem drága az érintetlen természet luxusáért.

A világ egyetlen víz alatti zenei fesztiválja az újranyitott magánszigeten

A floridai partvidék mentén fekvő kis sziget a kíváncsi szemek elől teljességgel rejtve marad, mivel ide csak hajóval vagy hidroplánnal lehet eljutni. Ez az a rejtekhely, ahol bármi megtörténhet – olyannyira, hogy a telefonok használata szobán kívül tilos! Már csak azért is fontos szabály ez, mert a parton sétálva bármikor szembe jöhet egy-két arc a filmekből vagy a magazinok címlapjáról, de a mindenkori amerikai elnök látogatása sem ritka. A telefonok mellett a tévék használata, az autók és a gyerekek jelenléte sem megengedett – így legfeljebb a madarak, iguánák és delfinek „zavarják meg” a közös sétákat.

Az egyben város és sziget Key West már önmagában is pompás célpont a viktoriánus villákkal és a drámai naplementével, amit a Mallory square-en minden este tengerparti bulival ünnepelnek meg. A Key szigetvilága ezernyi programot kínál: a búvárkodni vágyók például korallzátonyok között úszhatnak a szivárványszínű halak és óriásteknősök társaságában, az állatbarátok pedig ellátogathatnak a teknőskórházba, és összebarátkozhatnak a világ egyetlen mini szarvasfajtájával is.

Key Largo-n üvegfenekű hajóról tekinthetjük meg az egyetlen víz alatti nemzeti parkot Amerikában, de a szárazföldre visszatérve az Everglades mocsárvidéket is célba vehetjük, ahol biztos távolból szemlélhetjük a krokodilokat és alligátorokat.

Noha a sziget megnyitásáról most érkezett hír, júliusban már megrendezték a világ egyetlen víz alatti zenei fesztiválját, a Lower Keys Underwater Music Festivalt, ahol tengerfenéki hangszórókból dübörgött a zene. A búvárok jelmezt húztak, és különleges hangszereket vittek magukkal a merüléshez a korallzátony közelében. A kiválasztott számok is illeszkedtek a helyhez: a line-upban szerepelt például a „Sárga tengeralattjáró”, és a Disney „A kis hableány”-témája. (A nem búvárok számára az USA-1 helyi rádióállomása, a 104.1 FM közvetítette élőben a "koncertet".)

Az ötlet néhány helyi lakos, köztük Bill Becker korábbi lemezlovas és Fred Troxel fogorvos fejéből pattant ki azzal a céllal, hogy ha az emberek meglátják, mi folyik a felszín alatt, akkor jobban kiveszik a részüket a környezetvédelemből. A kétnapos fesztivál búvárok, snorkelerek és hajósok tucatjait vonzza a Keys-hez a világ minden tájáról. Egy helyi művész, August Powers pedig speciális, vízálló hangszereket készít ónból és rézből, amelyeket a tengeri élet inspirál, és amelyek olyan szórakoztatóelnevezéseket kapnak, mint a „“bass-oon” és az „obloe-fish”. Ez utóbbi egy oboa és egy gömbhal keresztezéséből született...

Akit érdekel a dolog: 2020-ban július 11-én lesz a buli!

Az információt köszönjük a Fedezd fel Amerikát! Egyesületnek,

a fotókat a Pinterestről  és innen kerestük ki.

Little Palm Island, Key West, USA, sziget, vízalatti fesztivál, Lower Keys Underwater Music Festival

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek